Szerelem

Érdekes módon van összerakva az ember......hogy lehet egy magatehetetlen, kakiló, síró kis csomagot ennyire szeretni?

Születés

Anya lettem.

Hős lettem.

Más lettem.

Nemcsak a közelgő dátum, hanem a nyákdugó elvesztése is jelezte, hogy közeledünk. Ez jelenthetett órákat, de napokat is. Vártunk. 19.én hajnali egykor lefekvéshez készülődtünk, amikor elkezdődtek az első fájások. Menstruációs görcshöz hasonló fájdalom volt, változó gyakorisággal és kb. 40másodperces hosszúsággal. Nem volt kibírhatatlan, de ahhoz elég volt, hogy csak két órát tudjak aludni. Helyette inkább pihentem, ráültem a labdára, hoyg kimozogjam a fájásokat, lejegyeztem a gyakoriságukat, hosszúságukat és vártam a reggelt. Kilenckor átjött A. (a midwife), megvizsgált, de nem maradt, mert minden rendben ment, én még konyhát takarítottam, a fájások között teljesen jól voltam. Várni kellett. G.mal Harry Potter maratont néztünk, én állandóan éhes voltam. A fájások egyre hosszabbak és erősebbek lettek, de a gyakoriságuk nem akart ,,beállni". Voltak 15, de 5 perces szünetek is. Késő délután, hogy rásegítsünk a folyamatra lépcsőztünk egyet G.mal és elmentünk a környéken sétálni. Ekkor még azt gondoltam, hogy ez nem is olyan vészes, teljesen kezelhető. Még tudtam az agyammal koncentrálni, irányítani, arra gondolni, hogy a fájások közben kinyílok. 

A. délután 6kor jött át ismét. A fájások erőssége és gyakorisága nem volt elég. Elkezdtünk használni egy masszás olajkeveréket, hogy felerősítsük azokat. Itt már ízelítőt kaptam az erejükből, már nem mosolyogtam egy-egy fájás elmúlása után. Éjfélkor úgy döntöttünk, hogy akkor irány a kórház, már közel járunk. Kezdtem átlebegni egy másik állapotba, a fekvőrendőröket pedig azóta gyűlölöm. 

Már 20.át írtunk, hajnal volt, a kórház pedig ennek megfelelően eléggé üres, így megkaptuk a legjobb szülőszobát. Elvileg a kórház részéről is jelen kell lennie egy midwife-nak, de szerencsére nagyon együttműködő volt, nem sok vizet zavart. Így mi hárman, A. G. és én, berendezkedtünk, zenét indítottunk, félhomályt csináltunk, én pedig azonnal beültem a nagy kádba. Egy övszerű dolgot kaptam, ami egy monitoron jelezte a baba és az én szívhangomat, de ezen kívül nem volt semmi extra procedúra, amin át kellett volna esnem.  Már egy napja vajúdtam, még ha az eleje elő-vajúdás is volt, de kezdtem fáradni, a fájások pedig ,,kezelhetetlenek" voltak, többé már nem tudtam irányítani az agyammal, arra gondolni, hogy ez milyen jó és hasznos, mert csak túl akartam lenni rajta. Hajnali 3-4 körül kezdődött az a rész, aminek azt hittem soha nem lesz vége. Soha nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen fájdalom. Bevallom, hogy alábecsültem. Vagy túl optimista voltam. A. és G. nagyszerűek voltak, végig támogattak, biztattak, segítettek ahogy tudtak. A körülményeken is múlt, hogy sikerült teljesen természetesen, ahogy korábban elterveztem, szülnöm, mert én ekkor már egy császármetszésnek is örültem volna, csak legyen vége. Azt hittem nem bírom ki. Ezt mondtam is párszor, emlékszem. Az agyam már régen nem működött, teljesen az ösztöneim irányítottak, a fájásokat kiordítottam magamból. Jól esett. 

A kitolási szakasz hosszúságára már végképp nem emlékszem. Elvileg a kórház nem engedélyezi a vízben szülést, csak a vajúdást, de szerencsére a midwife rábólintott, így a kisnyuszi a vízben született fél8 után. Én emeltem ki és egészen elképesztő, szürreális élmény volt. Minden érzékszervem be volt szűkülve csak a medencére korlátozódva,  és ahogy kiemeltem Őt, tudatosult bennem, hogy tényleg egy bébi, egy élő ember, Ő volt bennem 9hónapig. Amint kaptunk egy törölközőt és már nem fázott elmosolyodott a karomban. Amíg engem megvizsgáltak G. vigyázott rá, majd rögtön mellre raktuk és evett, mint egy kisangyal. 

Kaptunk pluszköltség nélkül egy privát szobát, mert a kétágyasak mind foglaltak voltak. Teljesen elégedett vagyok a kórházzal, mindenki nagyon kedves és türelmes volt, bármi bajom, kínom volt, csak meg kellett nyomnom a gombot és jöttek, segítettek. A legextrémebb számomra az volt, amikor újra megmelegítették nekem a kihűlt ebédet, mindezt úgy, hogy nem én kértem. Kaptunk mindent, még digitális hőmérőt is, tényleg semmit nem kellett volna bevinni. Nem egy magánklinikáról beszélek, hanem egy egyetemi kórházról. Elvileg négy napot maradnak bent szülés után, de én másnap haza akartam jönni és senki nem akadékoskodott velem, megvizsgáltak engem és a nyuszit is, mindkettőnkkel minden rendben volt, így 21.én délután már itthon is voltunk. 

Emlékszem, amikor kiléptem a kórház ajtaján azt éreztem, hogy még az ég is más kék, és valami végképp megváltozott.

Várakozás

Nekünk az advent most duplán a várakozásról szól. Céldátumnak 19.ét kaptuk meg, de én már az elejétől nem akartam ezt beleerőszakolni a fejembe, hogy akkor 19.én születik a nyuszi, ezért ha megkérdezték mindig azt mondtam, hogy decemberben. Így már 2 hete várom, hogy bármikor elkezdődhet. 

Ma meggyújtottuk a harmadik gyertyát és beléptünk a 40.hétbe. Nekem ez az utolsó hónap a legnehezebb. Kicsit úgy érzem, hogy köszönöm szépen, szép volt, de elég volt. Fizikailag már tényleg elefántnak érzem magam, most már mondhatom, hogy terhes vagyok. Kezd szűkös lenni a 2in1, szerintem neki is odabent. Az alien mozgásos részét továbbra is imádom, amikor kinyomkodja a ki tudja éppen melyik testrészét (ssak tippelni lehet) és hogy most már valaki minidg átadja a helyét a metron, villamoson. Cipő/zokni felvétel, körömfestés soha nem látott kihívássá alakult, kényelmes és közben jól kinéző ruha találása sem egyszerű már, szűkül a gardróbom. 

Lelkiekben pedig valahogy úgy érzem magam, mintha állnék egy zárt ajtó előtt várakozva, lélegzetvisszafojtva, ami bármelyik pillanatban kinyílhat, nekem be kell rajta mennem és fogalmam sincs mi vár rám az ajtó mögött, ami miután beléptem bezárul és nincs visszaút. Egy teljesen új és ismeretlen világba fogok csöppenni. És ez a lélegzetvisszafojtás néha úgy érzem megfojt, kell vennem egy nagy levegőt, miközben keveredik bennem a várakozás és kíváncsiság izgalma és az ismeretlentől való félelem érzése. Tudom, hogy jó lesz. Hogy csoda lesz. És nehéz is lesz. Néha ilyen, néha olyan. De ettől nagyobb tanítást nem kaphatok az élettől. 

Pár napja felkeltem hajnalban és nem tudtam visszaaludni. Kiültem picit meditálni, vagy mondjuk inkább azt, hogy bambulni :), gyertyát és füstölőt gyújtottam. Elővettem Müller Péter Jóskönyvét. Megdöbbentően egyenes választ kaptam a kérdésemre egy áldozati kehely formájában: ,,Minden áldás áldozatból születik."

Állapotosan Brüsszelben III.

Ahogy ígértem írok kicsit az anyagi oldaláról is.
A midwife rendszert a belga egészségügyi rendszer szinte 100%ban finanszírozza (én a belga biztosítási rendszerben vagyok, de az EU intézményeknél dolgozók például nem). Minden egyes látogatás során (midwife) kifizetek 43€-t, amiből 42,53€-t visszakapok, akár már aznap. A midwife részvételét a szülés során is 100%ban térítik, egyedül a kiírt nap előtt és utáni 24órás rendelkezésre állásért kell neki zsebből kifizetnünk (úgy értem, amit nem kapunk vissza) 400€-t. A terhesség során felmerülő költségek még a vérvétel, ultrahang, amit a kórházban végeznek. Ennek ára természetesen kórháztól, magánklinikától függ. Ennek is visszatérítik egy részét, így értelemszerűen minél magasabb az alapdíj (pl. magánklinika vs állami kórház), annál többet kell önerőből kifizetni. 
Példaként: a vérvételért 20€-t kértek az állami kórházban, ami a drágább kategóriába tartozott (az első, amit lecseréltünk), mert úgynevezett Európai Klinika és nagyon posh. Viszont bármikor mentem 5-20percen belül sorra kerültem, a váróhelyiségben pedig ingyenes kávé-tea-keksz fogyasztható. A másik kórházzal nincsen tapasztalatom ezen a téren, se árban, se kényelemben. Szerintem mindnkettő alacsonyabb.
A szülés kórházi költségének 75%-át téríti majd vissza nekünk az állam. Mivel az európai kórházból áteveztünk az egyetemi kórházhoz reméljük a maradék 25% kevesebb lesz, de itt nem tudok összeget mondani.
Amit fontos megemlíteni, hogy első gyerek után elég szép összeget kapunk támogatásként a belga államtól. Ez már a 6-7.hónaptól igényelhető, így megvásárolhatóak belőle a szükséges dolgok (nyilván nem minden) vagy/és fedezhető belőle a kórházi számla. 

Állapotosan Brüsszelben II.

Tehát megvolt a kórház, a midwife és a nőgyógyász is (ugyanabban a kórházban természetesen).

...

Júniust írtunk és a második trimeszter elején jártunk. Még nagyon bizonytalanul mozogtam az itteni midwife-kórház tengelyben, kicsit elveszve éreztem magam.

A midwife rendszerről bővebben. Az én midwife-m Aline. Ő kíséri végig a terhességet, havonta egyszer megyek hozzá ellenőrzésre, majd a szülés közeledtével ez a gyakoriság növekszik, kétheti majd heti alkalmakra. Ultrahangra továbbra is a nőgyógyászhoz jártam, illetve ha bármi orvosi jellegű probléma merül fel a leletek alapján, akkor is konzultálni kell a nőgyógyásszal. Vérvételt csinálhatja bármelyik. Szerencsére nekem nem volt sok vagy nagy problémám az elmúlt 9hónapban. Ami pedig előjött (orrdugulás, vashiány, hátfájás), arra Aline mindig adott valami természetes és hatékony megoldást, így nagyon elégedett voltam vele. 

A szülés során is jelen van a midwife. Ha otthonszülés mellett dönt az ember, akkor ketten asszisztálnak, vagyis két midwife van jelen. Az én tervem szerint (best case scenario :)) otthon kezdünk, már a vajúdás során kijön hozzánk Aline és segít, majd amikor úgy döntünk, akkor bemegyünk együtt a kórházba és ott is végig jelen lesz. Ha minden rendben zajlik, akkor nőgyógyászra nincsen szükség, be sem kell, hogy jöjjön a szülőszobába. Komplikáció esetében természetesen más a helyzet. Mi útközben (novemberben) kórházat váltottunk, vagyis Aline, én pedig követtem. Így most nincs is nőgyógyászom. Ha valami probléma merülne fel, akkor az ügyeletes orvosra számíthatunk. 

A szülés után szintén, mint egy védőnő, segít a midwife, az első 5 napban midnen nap házhoz jön, 24órás ügyeletben van, bármikor hívhatjuk. Utána ez a látogatás csökken heti egy, majd kettő, havi alkalmakra. 

Nekem az a tapasztalatom, hogy sokkal kevesebb itt a kötelező vizsgálat, mint Magyarországon (ha minden rendben van). A midwife-s rendszerben nekem alapból, de a kórháziban is ha jól tudom. Nekem például a legelső hüvelyi ultrahang óta, ami a második hónap elején volt, nem volt fizikai, hüvelyi vizsgálat. Leginkább vérvétel, vizelet ellenőrzés, 3ultrahang, illetve Aline tapogatta, vizsgálta meg kézzel a pocakomat, a baba helyzetét, szívhangját. Nekem ez tökéletesen megfelelt, mert azt gondolom, hogy ha nem indokolt az alapvizsgálatok alapján, ha nincs gyanú, akkor minek felesleges plusz vizsgálatokat végezni? 

folyt köv.az anyagi oldalról

Summa summarum

Hogy mi volt nehéz?

Fizikailag a 30fok, amikor agyhalottként bolyongtam az utcákon, mert ha ki kellett mozdulnom, akkor 2perc alatt forrt fel az agyvizem és párolgott el minden energiám. Az orrdugulásos rész, ami ha jól emlékszem pár hétig tartott, kellemtlen volt. Most a végére, a harmincadik héten túl pedig már egyre inkább érzem a fizikai határaimat. Cipő és zoknifelvétel rulez. Fokozatosan lassultam le önmagamhoz képest. Vissza kellett venni a tempóból. 

A tiltások annyira nem viseltek meg. Elfogadtam, ez van, két alkalom dereng, amikor frusztrált, hogy nem ihatok alkoholt a többiekkel. Inkább az volt a nehéz az elején, hogy akkor most nekem mit lehet és mit nem. Ami a leginkább szívfájdalmam az a tiltólistás sajtok (camambert és kéksajtok) és a sushi. Egy finom sajttál és egy nagy pohár jó minőségű vörösbor gondolatától azért összefut a nyál a számban és megremeg a térdem. Egyébként teljesen kibírható, főleg ha nem kell diétázni és eheted azt, amit a szervezeted megkíván. Voltak időszakos rákattanások, mint 100%os gyümölcslevek, vajas-lekváros kenyér, pizza/tészta, vajaskenyér bármikor és most a végére elkezdtem húst is enni, mert érzem, hogy kell. Előtte is próbáltam magamat rávenni, mondván, hogy a babának kell, de nagyon nem esett jól, és amikor a nőgyógyász megerősített abban, hogy ha változatosan étkezek akkor akár vega is lehetek a terhesség alatt, akkor nem harcoltam tovább. És lám, jött magától az inger.

Lelkileg nehéz volt. Visszanézve most már látom. Egyrész taz elfogadás, másrészt az anyagi nehézségek, a bizonytalanság. G.mal is voltak csúnya vitáink, amiben már nem is tudom mennyi szerepet játszottak a hormonok. Mindkettőnknek fel kellett dolgoznia a megváltozott helyzetet, jövőt. Még akkor is, ha ő már régóta szeretett volna gyereket, és ha én a lelkem mélyén készen álltam. Az első időszak zaklatottságával teljesen ellentétben áll a második felének nyugodtsága. Valahogy minden letisztult, elrendeződött és nem emlékszem mikor voltam utóljára ilyen kiegyensúlyozott. 

Nyilvánvalóan nehézséget jelentett, hogy egy idegen országban vagyok, nincs kitől kérdeznem, nem ismerem a rendszert, tök sötétben tapogatózom. Nem könnyítettem meg a saját dolgomat azzal, hogy nem a kórházi rendszert választottam, hanem a midwife rendszert, amiről írok is majd egy bejegyzést. 

Hogy mi volt könnyű?

Hálás vagyok, hogy fizikailag ilyen szerencsés voltam/vagyok. Sokáig sportoltam, az elején még futás, majd itthon Rubint Réka, most a végén már csak yoga. Egyetlen terhes nadrágot vettem, a saját ruháim tökéletesen megfeleltek a célnak (na nem mindegyik és egyre kevesebb természetesen). Most már hordónak érzem magam, de azért ez az állapot elég sokáig váratott magára, illetve mások szerint még mindig jól tartom magam. Előlről, hátulról ok, de oldalról azért már megdöbbenek a pocak méretén. A mérleg sem fukarkodik a számokkal, szépen kúszik felfelé, de nem aggódok, majd visszamegy az.

Öröm volt az ürömben, hogy munkahely híján a második trimeszterben akkor aludhattam, amikor csak szükségét éreztem. Majd pont jókor jött az intenzív francia tanfolyam is. Sokat fejlődtem és lefoglalt 

A kezdetektől imádom érezni a pici mozgását. Meglepően korán éreztem (akkor még csak sejtettem, hogy ez ő) és nagyon érdekes, ahogy az idő előrehaladtával változik. A kezdeti pihekönnyű mozgásokat most már felváltotta az alien mozgás, amikor az egész hasam hullámzik, vagy kiáll belőlem a keze/lába, ki tudja :).
A hormonok játékát is vicces figyelni. Hiperérzékenység, bőgés minden egyes megható videónál, hirtelen fent és lent....elképesztő az emberi test.

Az utóbbi hónapokban pedig elárasztottak a szívek. Valahogy sorra jöttek szembe: a felhőben, pocsolyában, krumpli formájában a tányéromon vagy a műanyag pohár alján pára formájában.....figyeljétek a szíveket ti is! :)

Vég és kezdet

36.hét....rohan az idő. 

A nyuszi pedig szinte már akármikor megérkezhet. Várom. Kíváncsi vagyok. 

Annyira érdekes ez az állapot. Szomorú vagyok, hogy lassan vége, hogy nem fogom érezni a pocakomban a mozgolódását, hogy kikerül a teljes biztonságból, amikor könnyedén mindig magammal vihetem. Boldog vagyok, mert végre fizikailag is találkozhatunk vele, össze-vissza puszilgathatjuk a mini embert, figyelhetjük ahogy növekszik, változik, kinyílik. Várom már, hogy visszakapjam a testem. Hogy esténként ne a hátára fordított teknősbéka ügyességével kelljen kikászálódni az ágyból a szokásos WC-tour-ra. Hogy újra férfi és nő legyünk G.mal., még ha ez most már teljesen mást is fog jelenteni, mint korábban.

Mire megszokom ezt az állapotot és biztonsággal mozgok benne már vége is és újabb ismeretlen terület jön tele újabb, soha nem látott kihívásokkal. De az élet már csak ilyen. Azt hiszem nekem csak így érdemes.

Mindennapok

Ezer éve nem írtam, pedig történt egy-két ha nem is eget-rengető dolog.

Hazalátogattam egy hétre. Érdekes, már nagyon vártam, majd amikor ott voltam, akkor pedig visszavágytam. Jó volt találkozni családdal, barátokkal, néhány beszélgetés igazán felöltött. 

Készítettek rólam elemzést a születési dátumom alapján. Általában szkeptikusan, de nyitott elmével állok az ilyenekhez, de Edina teljesen ,,meggyőzött". Számomra olyan sok új dolgot nem mondott a személyiségemmel kapcsolatban, ami egyrészt vállveregetés az önismeretemnek, másrészt mutatja, hogy van létjogosultsága. Bizarr dolog, amikor egy ember, akivel akkor találkozol először, olyan leírást ad rólad, melyet te nem tudnál megtenni önmagadról. Én legalábbis nem. Hasznos volt, mert rávilágított összefüggésekre, kapcsolatokra, néhány puzzle darab a helyére került és leginkább pozitív megerősítést kaptam a jövőmet, a merre tovább-ot illetően. Ha valakit érdekel írjon nekem privátban és összekapcsolom Edinával, én meleg szívvel ajánlom, alapos, körültekintő, nagyon kommunikatív és ott van az a plusz. 

Itt beköszöntött az ősz, ami most nagyon jól esik. Szeretem. 

Lassan vége a 6hetes intenzív francia tanfolyamnak, de indul a következő modul, amibe még én is bekapcsolódok. Sokat fejlődik a franciám (vagy csak az önbizalmam :)), G.mal is elkezdtünk átváltani itthon, illetve sok érdekes, vicces vagy tanulságos pillanatban van részem.

Pár napja például egy pakisztáni és filippin férfival voltam egy csoportban, majd miután végeztünk a feladattal elmondták, hogy mennyire sokkoltam őket előző nap, amikor csak úgy kikaptam a széket a pad mellől és átemeltem a padon (mert szükségem volt rá). Az ő kultúrájukban egy terhes nő kíméli magát, még házimunkát sem végez, sőt, az is teljesen elfogadott és gyakori, hogy tényleg csak végigpiheni a 9hónapot. 

Pénteken részt vettem az anyacég által szervezett egész napos Nyelvi Rally-n. Létezik ugyanis a Bruxelles Formation, mint központi irányító, összefogó szervezet, mely mindenféle képzéseket (nyelvi, szakmai) szervez. Ezen a rallyn minden diákot vegyesen osztanak csapatokba és a nap folyamán különböző feladatokat kell megoldani szerte Brüsszelben. Nekem a 7hónapos terhesség felmentést jelenthetett volna, de nem akartam kihagyni. Igaz a végére jól elfáradtam, de egész nap franciául beszéltem és nem minden nap van esélye az embernek beszélgetést folytatnia egy ruandai származású, de belga állampolgárságú nővel az örökbefogadás nehézségeiről (őt fogadták örökbe 2éves korában, de a mai napig problémát jelent számára az identitás hiánya), egy szomáliai fiúval a futás szépségeiről vagy egy marokkói grafikus sráccal, aki lenyűgözött a magabiztos, talán néha túl hivalkodó, mégis figyelmes hozzáállásával. Fizikailag a végére megterhelő volt (volt például ilyen is, én a lilák között vagyok :)), de örülök, hogy a részese lehettem.

Ma pedig elkészítem életem első francia nyelvű prezentációját, a választott témám pedig a Kis herceg lesz.

A kisnyuszi is szépen növöget. Nem azért írok erről utoljára, vagy keveset, mert nem fontos, hanem pont az ellenkezője miatt. Ez már nagyon személyes része az életemnek és nem is tudom úgy átadni, ahogy valójában szeretném. A mozgása megváltozott. Érdekes, hogy amíg otthon voltam, Magyarországon, addig nagyon keveset ficánkolt, majd ahogy visszajöttem ismét beindult, de időközben átalakult. Eddig egy-egy pontban éreztem a böködést, a rúgást, most már sokkal kiterjedtebben, néha egyszerre jobb és bal oldalt is :). Azt is érzem, amikor mozog, vagy helyet változtat, szerintem leginkább ahhoz hasonlít, amikor korog, vagy működik a gyomrunk, csak attól jóval intenzívebb.
Így a hetedik hónap végére néha már érzem, hogy egy kilós gyereket cipelek, már hasam is van, de még mindig szerencsés flótásnak érzem magam, illetve az emberek még mindig meglepődnek, hogy az eltelt időhöz képest pici a pocak. Szerintem meg pont jó, én szeretem :)

Hippp-hippp-hurrrráááááá

Akkor háromszoros hipp-hipp-hurrá: isten hozott kicsi lány, welcome Zoé...

Második uh - nyuszilesben

Megnéztük a nyuszit. Nagy és szépséges. Két kéz, két láb, tíz ujj, szervek, mind-mind pipa. Mondjuk a fülét pont nem tudta megnézni a doki, mert úgy helyezkedett, nálunk ez pedig eléggé ingoványos talaj: mindketten a nagyfülűek csoportját erősítjük. Nem borzasztóan, de ha választani kellene egy átszabandó testrészt, az a fülem lenne. De megbeszéltük, hogy oda se neki, max. megtanul repülni vele.

Méreteket ne várjatok, engem ez a vonal nem érdekel, hogy hány cm ez vagy az. Vagyis érdekel, mert meghallgatom, de egyik fülemen ki, másikon be amíg minden rendben van. Arra emlékszem, hogy a combcsontja az átlagos felett van, így hosszú baba lehet. 

Mondogattam neki már előtte, hogy majd mocorogjon ha benézünk hozzá, mert nagyon szeretnénk már látni, ne féljen, és milyen szófogadó gyerek, csak úgy járt a keze, lába, még a száját is nyitogatta. :))

A konklúzió és a legfontosabb, hogy minden  rendben van. A cisztámat sem találta a doki, szóval vagy csak elbújt vagy felszívódott. 

A tegnapi orrdugulásos nemalvás miatt (reggel 5-7ig abszolváltam 2órát, yaeh) pedig megfigyeltem, hogy tényleg esti nyuszi. Sokkal aktívabb, mint nappal. Erről azért majd el kell vele beszélgetnem ha kibújt, mert én este aludni szeretek.

Lelki sík

Arról már írtam többször is, hogy fizikailag hogyan élem meg a várandósságot, milyen változásokkal jár.

Nem véletlenül hagytam ki a lelki oldalát. Mivel a nyitott a blog, ezért a nagyon személyes dolgoknál mindig hezitálok, hogy mennyit adjak ki, hol a határ, mi az amit meg szeretnék örökíteni, de még jól érzem magam tőle.

Az elsődleges célom a blogírással az emlékek rögzítése, mert akinek nincs esze, legyen notesze ugye. Azonban jól esnek a visszajelzések, a kommentek és van bennem annyi exhibicionizmus, hogy meg szeretném mutatni magam (pont a napokban filozofáltam azon, hogy hova tűnt az exhibicionista kicsi lány, aki gyerekként voltam, aki mindig szerepelt, imádta, ha közönsége van)

Nade témánál maradva. A kezdetekben nekem lelkileg nehezebb volt, mint fizikailag. Először is el kellett fogadnom a tényt, hogy ez a pöttöm most akar jönni. Nem akkor, amikor én mondom, hanem amikor ő. Persze azt hiszem, hogy valahol mélyen én már áldásomat adtam rá, de a végső szó az övé volt. Berobbant. Alattam pedig ismét megremegett a föld és átrendeződött a jövő. Másfél év alatt másodszor nagyon intenzíven. Mindezt pedig én provokáltam, de vicces belegondolni, hogy én mérlegként alapvetően egy bizonytalanságkerülő típus vagyok, aki szereti ha előre látja a dolgok menetét. Vagyis ilyen voltam és valamennyi részem még mindig ilyen. Csak az utóbbi három évben jól kitoltam a határaimat. 

Másodszor, ami nekem még mindig félelmetes a gyerekvállalásban az a felelősség kérdése. Minden idegszáladdal és sejteddel felelős leszel egy másik autonóm lényért. Eddig ha ki akartam ugrani ejtőernyővel, akkor megtehettem nyugodt lelkiismerettel, mert ha meghalok, akkor persze fáj sok embernek, de mégiscsak önmagamnak tartozok elszámolással az életemért. Mostantól nem ugorhatok nyugodt lelkiismerettel. Mindig mérlegelni kell. Valahol elvesztem a szabadságom nagy részét, azt pedig nehezen viselem ha keretek közé szorítanak. Ezen kívül meg vagyok rémülve attól, hogy milyen lelki sérüléseket fogok okozni ennek a kis lénynek. Mert állandó analizálásom lévén látom azt, hogy a szülő-gyerek kapcsolat valahol mindig elcseszett. Nem lehet tökéletesen csinálni, csak elég jól (ugye Bruno). 

Harmadik pedig a már említett bizonytalanság, mégpedig az anyagi bizonytalanság, ami nehezítette (nehezíti) a helyzetet. Alapból nem vagyunk eleresztve mostanában, de nem panaszkodok, mert van szép lakásunk, finomakat eszünk, van mit felvennünk. Azonban az élet is rájátszott erre a kártyára, mert pár hónapja kaptunk egy csekket, ami szerint egy hetes fizetési határidővel (!) be kellett volna fizetnünk az éves gáz és elektromos áram különbözetet. 1600, írdésmondd ezerhatszáz eurot. Nem voltunk boldogok. Nem részletezném, hogy hogyan miért, helyes-e, a lényeg, hogy a helyzet hellyel-közzel megoldódott. Legalábbis megemésztettük (kértünk havi részletfizetést). 

Negyedik nehézség, hogy a G.mal való kapcsolatunkban is adódnak kihívások (melyikben kapcsolatban nem). Ez viszont már az a határ, amiről korábban írtam, ezért nem is részletezem.

Summa summarum az első felében voltak nehéz időszakok. Arról nem is szólva, hogy mindezeket súlyosbítsuk a terhes nő hormonális változásainak köszönhető érzékenységével és hangulatingadozásával. 

Az utóbbi hónapokban azonban teljesen kiegyensúlyozott vagyok. Egyik-másik probléma elmúlt vagy megtanultam őket kezelni. Így most a lebegős fázisban vagyok, ez tényleg nagyon jó periódus. Fizikailag és lelkileg egyaránt. 

Ahogy ficánkol a nyuszi és nő a pocak egyre kézzel foghatóbbá válik az egész csoda ami végbemegy bennem. Igyekszem megélni a jelen szépségeit, de egyre kíváncsibb vagyok Rá.

Félidős állapot(os)

Hölgyeim és Uraim félidőhöz érkeztünk. (3 héttel ezelőtt, de ezt csak csendben jegyzem meg)

Fizikailag egy szemernyi okom nem lehet a panaszra. Az első hónapban ugye mivel nem tudtam, hogy terhes vagyok nagyon sokat mozogtam, dolgoztam. A sporttal a mai napig nem álltam le, inkább kicsit átalakult. A negyedik hónapig futottam, jártam időnként kung-fu-ra. Majd ezt felváltotta a terhes jóga és az itthoni edzések Rékával. 

A reggeli rosszullétek teljesen elkerültek, yuppi. Természetesen voltak és vannak az állapottal járó apró kellemetlenségek, például az utóbbi hónapokban esténként bedugul az orrom. A 6.hónapba lépve a sörhas elkezdett átalakulni igazi terhes hassá, jól megugrott a növekedés, ami azzal járt, hogy először csak esténként fájt a méhem alja, majd már napközben is a helyváltoztatásra, köhögésre, tüsszentésre. Elmentem egy oszteopatához (nem tudom hogy van magyarul, a csontkovácsot találtam fordításnak, de attól szerintem messze van), aki egy órás kezelés alatt úgy rendberakott, hogy a fájdalom mostanra teljesen megszűnt. A derekam a gyenge pontom még, be kell szereznem egy szoptatós párnát alváshoz, mert arra kelek fel néha, hogy leszakad a derekam. 

A pocak most már kerekedik, de a kisebbekhez tartozik. Már látszik, de amikor megkérdezik, hogy hányadik hónap, akkor kivétel nélkül meglepődnek, hogy ahhoz képest pici. Azt hiszem ennek az az oka, hogy magas vagyok széles csípővel, van helye a bébinek, illetve a sport miatt ha nem is 6-pack, de azért van ott izomszövet, ami ugye kevésbé tágul. Az uh szerint minden ok, én pedig szeretem a kis nyuszi-lak-ot :)

A bébi is jól van, nemsokára jön a második nagy uh, ahol megleshetjük. Pár hete már nagyon intenzíven érezhető, amikor mocorog, azt hiszem csatlakozom azok táborához, akik azt mondják, hogy ez a legjobb időszak. A világon a legszebb és legbizarrabb érzés, hogy egy élőlény mozog benned. Éjszaka a legaktívabb, 11körül mindig kirúgja a ház oldalát :-D

Terhesség&könyvek

Olvasok, sokat. Sajnos az utóbbi időben felvettem azt a rossz szokást, hogy mielőtt befejeznék egy könyvet belekezdek egy újba, így sok könyvem hever félig kiolvasatlanul.

Az utóbbi 5hónapban beszereztem sok terhességgel, szüléssel, gyerekneveléssel kapcsolatos könyvet. Nem könnyű válogatni, mert ez egy ígéretes piac, van minden, ami szem-szájnak ingere. Azt már régen tudtam, hogy nekem Ranschburg Jenő és Vekerdy Tamás nagy etalon ezen a területen, így az ő könyveik jöhetnek bármilyen mennyiségben.

Ranschburg Jenő - Szülők könyve

Vaskos, hasznos olvasmány, nem csalódtam a doktor Úrban. Még csak pdf formátumban van meg (legutóbbi hazautazásom alkalmával rangsorolni kellett, sajnos nem fért a bőröndömbe mind a megvenni kívánt 10könyv ::), de be fogom szerezni a könyvet is. Hosszú időszakot ölel fel, tele okosságokkal, szerintem a következő tíz évben jó társam lesz.

Tőle egyébként még erre fáj a fogam, tudom, nem szokványos olvasmány, de engem nagyon érdekel. 

Popper-Ranschburg-Vekerdy mesterhármas által írt kiskönyvet, a Sorsdöntő találkozásokat azt hiszem ismét el kell olvasnom, mert hiába kezdenék bele fennkölt gondolatokba, hogy miről szól vagy miért tetszett, az nem lenne igaz. Bevallom őszintén, már nem emlékszem rá....

Az Otthonszülés végén hiába van kérdőjel, azért eléggé pro érveket kapunk, amit már a szerzők neve is elárul (az egyikük például Geréb Ágnes). Nem véletlenül került a kosaramba...hogy is fogalmazzak, hogy ne gondoljatok hippinek vagy őrültnek.....szóval nekem nagyon szimpatikus az otthonszülés gondolata. Talán majd írok erről is egy külön bejegyzést, mert a magyar ismerőseim 98%-ának ráncok jelennek meg a homlokán amint ezt szóba hozom. A második mondatuk pedig mindig az ,,Ok, de mi van ha..." 

Palotás Petra könyve meglepetésként érkezett, az első könyv volt, amit elolvastam miután napvilágra került a hír. Aranyos történeteket tartalmaz családokról, szülőkké váló párokról. Emlékszem, hogy ültem a buszon, elkezdtem olvasni, és az első sor után elkezdte szorongatni a torkomat a sírás. Megrémülve bezártam, és vártam pár percet, hogy megnyugodjak. Ez volt a teszt, majd vérvétel utáni másik bizonyíték, hogy állapotos vagyok :)

A Lelki köldökzsinór  nagy hatással volt rám. Két részből áll, az első tudományos, ahol kísérletekkel, számokkal támasztják alá, hogy az emberre már magzati korban mennyi minden külső tényező (lelki is) hatással van. A másodikban az anya-magzat kapcsolatanalízisen részt vett anyukák mesélik el élményeiket, tapasztalataikat. Én az első felét nagyon élveztem, de a második nekem kicsit sok volt. A sokadik történet után kezdett kicsit belemagyarázós érzésem lenni, hogy ezek a gyerekek mind átlagon felülien ügyesek, okosak, különlegesek. Ennek ellenére felkerestem a könyv íróját, mert érdekelt a módszer, szívesen kipróbáltam volna. Ő nagyon kedves és készséges volt, a probléma csak az anyagiaknál merült. Aranyárban mérik, ez nekünk most nem fér(t) bele.

Vida Ágnes könyvét, a Babapszichológiát egy szintén várandós barátnőm küldte át. A Szülők könyve mellett ezt fogom még beszerezni és forgatni. Lineárisan halad előre az időben, mikor hogyan fejlődik a baba. Kifejezetten tetszik benne, hogy nem arról ír, hogy egy gyereknek mikor mit kell csinálni, hogyan kell viselkednie, hanem sokkal árnyaltabban ír erről, ahogy szerintem az élet is az. Viszont azt sem felejti el megemlíteni, hogy mi az a határ, amikor már érdemes orvoshoz fordulni ha egy képesség bizonyos korig nem fejlődik ki.

A sok tudományos és pszichológiai könyv között felüdülés volt olvasni a Hogyan ne legyünk tökéletes anyák c. könyvet. Az író sziporkázik, én konkrétan hangosan röhögtem. Viccesen ad jó tippeket és veszi le a terhet a vállunkról, hogy nem kell annyira véresen komolyan venni  mindezt. Egyes részekkel nem tudtam azonosulni (kistestvér érkezése vagy mire figyeljünk vitorlázás közben :)), de ezeket átugrottam.

Úgy gondoltam Kriston Intim tornája aktuális (van) lesz. Én ezt a könyvet kötelezővé tenném mondjuk középiskolában. 

A felsorolás végére hagytam a legnagyobb és legfrissebb kedvencemet: Ina May Gaskint. Itt bukkantam rá, majd megnéztem a róla (is) készült dokumentum filmet és azon melegében megrendeltem a könyveit (pontosabban az egyiket pdf-ben szereztem meg, a másik érkezett postán). Egyszerűen imádom. Az általam is favorizált vonalat képviseli, de nem elvakultan és mindenáron. Érvel a szoptatás mellett, de nem ítéli el azokat, akik nem ezt az utat választják. Én odavagyok érte, mindenkinek szívből ajánlom.

A polcomon sorakozik még Bruno Bettelheim, a Mesepszichológia, a Suttogó kötetek (ezeket nem biztos, hogy elolvasom, majd belenézek, de hallottam róla pro és contra véleményeket is) és Gina Ford (ebbe belekezdtem, de már a legelején valami hosszú listával indít, hogy miket kell beszerezni, amitől kicsit megrémültem és becsuktam a könyvet :)

Nektek van valami tuti ajánlásotok?

Hogy hívnak? Megmondom ki vagy...

Miután kiderült, hogy zabszem kislány indulhat a névválasztás. Nem egyszerű feladat, mert nincs titkos favoritom, amit gyerekkorom óta szeretnék a majd egyszer megszületendő gyerekemnek adni, az interneten pedig kiscsillió név közül lehet választani. Kiég tőle az agyam, és valamiért nem áll hozzám közel az olvassuk végig a lehetőségeket, készítsünk listát arról, ami tetszik, majd logikusan válasszuk ki. Valami bennem lázad ez ellen.

Azt tudom, hogy olyan nevet szeretnék, szeretnénk, ami mindhárom nyelven (magyar, francia, angol) biztonsággal kiejthető, passzol a családnévhez és fontos a jelentése is, illetve a valami  plussz. Az utóbbi lehet az én érzésem, hogy ez az, megvan, vagy a kismanó jelzése, hogy ez kell neki.

Eddig két nevet választottunk, egyet én mondtam, egyet G.. Megnéztük a jelentéseiket és nagyon érdekes, hogy vannak közös vonások, illetve a leírások többé-kevésbé ráillettek arra a személyre, aki választotta őket, az egyik rám, a másik G.ra.

Még van időnk, kíváncsi vagyok a végeredményre. Ti hogy csináltátok?

Végül itt egy elemzés az én nevemről egy kis saját kommentárral:

Feladata lehet az otthon és a család segítése és támogatása. Elvárják tőle az otthoni, háziasszonyi szerepbe helyezkedést, amit rendkívül nehezen él meg.  --> soha, senki nem várta el tőlem és szeretek háziasszonykodni 

Mindent elfogad, amennyiben ezt magától teheti, de lezár minden kényszer előtt.--> ez teljes mértékben igaz 

Megvalósíthatja álmait, de csak mint segítő, mint alárendelt.--> meglátjuk. Alapjában véve inkább domináns típus vagyok erős egóval. 

A gyermeke, a partnerei útját egyengeti, ellátja az otthont. Olyan társra van szüksége, akit a hívatásában segíteni és támogatni tud. -->nagyon bízok benne, hogy mindezek mellett azért nekem is van feladatom. Csak ennyiben nem tudnék kiteljesedni. 

Mindig éreznie kell, hogy szükség van rá. --> részben biztos. Van egy olyan érzésem, hogy aki a segítő szakmát választja, azt leginkább önmagáért teszi, mégpedig ezért a mondatért. 

Ha karrierre törekszik, szerettei úgy érzik, cserbenhagyja őket, és magánélete válságba kerülhet. Problémáit az öncélúság és az érzelmi szélsőségességek jelenthetik.  --> mondat első fele nem, második fele nem tudom.

Szerelem

Ha szerelmes vagyok a macskába, és imádom nézni ahogy alszik, szőröstül-bőröstül meg tudnám zabálni, akkor vajon mennyire leszek szerelmes a saját lányomba? :)

A befutó....

Emlékszem a legelején, amikor kiderült, hogy zabszem befészkelte magát a méhembe, G.mal nagy egyetértésben állítottuk, hogy szerintünk fiú. Majd elmentünk az első nagy, három hónapos ultrahangra, ahol a nődoki azt mondta, hogy 20%, hogy lány. Ezzel nem nagyon tudtunk mit kezdeni, hiszen akkor 80%, hogy fiú? Én nem is értettem, amit a nő mondott, mert franciául beszélt én pedig teljesen bele voltam mélyedve a monitoron látható kis csodába. Ezért ezt az infót figyelmen kívül hagytam. Elbizonytalanított picit, de én még mindig azt éreztem, hogy zabszem fiú. 

Vizsgálgattam magam, hogy vajon én ezt akarom-e, vagy érzem-e, de soha nem volt bennem az akarom érzés. A bababoltokban próbáltam semleges színű ruhákat venni, de valahogy mindig a kisfiú szekció került a látóterembe. 

Pár hete G. azt mondta, hogy ő a fiúnak azért örülne, mert valaki továbbvinné a családnevét, és tudja, hogy ez az apukájának is fontos lenne, de igazából ő a szíve mélyén kislányt szeretne. 

Múlt héten zötyögök hazafele a villamoson táskámban a bizonyos borítékkal és elképzelem, hogy kibontom, és az van benne, hogy it's a girl vagy it's a boy. Mindkét esetben vigyorgok. Annyira mindegy.

Ott hagytam abba az előző posztot, hogy hazaértem, gyorsan megterítettünk, csináltam pár fotót, hogy megörökítsem a pillanatot, beleültem G. ölébe és kibontottuk:

Nem tudom megfordítani, elnézést, mindig így rakja ki. Sebaj, forgassátok a fejeteket :)

Decemberben egy kislány érkezik hozzánk. G. már most szerelmes belé. :)

Nekem pedig van egy elméletem, hogy amikor a nők terhesen megérzik a baba nemét, az valójában a saját vágyuk, hogy ők kislányt vagy kisfiút szeretnének. Csak néha annyira mélyen van, hogy ez nem tudatosan vágyként jelenik meg. Én a mai napig nem érzem azt tudatosan, hogy fiút szerettem volna. Tényleg. De azért ott vannak a jelek. Ismét tanultam valamit, leginkább saját magamról. Azt hiszem, hogy ez a kiscsaj sok mindent fog még nekem tanítani, ez csak a kezdet...már nagyon várom. <3

A befutó....

Tegnap találkoztam a nődokimmal. Bekerültem a rendszerbe, gyorsan átnézte a leleteket és meglepetésemre csinált egy gyors ultrahangot is, hogy lássuk egyrészt a babát, másrészt, hogy megvan-e még a cisztám. Köszönik szépen, mindketten jól vannak. Zabszem egészséges, vannak lábak, karok, fülek és denevérpózban lóg lefele. A cisztám sajnos nem szívódott fel magától, azonban nem is növekedett. Tehát ezzel majd szülés után foglalkozunk.Megkérdezte, hogy megmondja-e a nemét, szeretném-e tudni. Én majd kiugrottam a bőrömből izgalmamban, hogy naná, viszont lekonyult a szám széle, hogy G. nélkül tudjam meg? A történet előzménye szerint úgy volt, hogy ő is elkísér, becsületesen, időben ott is volt a kórháznál...egy másik kórháznál. Kicsit bekavarta a dolgokat, a közelünkben lévőhöz ment, mert az utóbbi időben ő oda járt (ez egy másik sztori, mostanában az egész család orvosokhoz jár, G., én, még a macska is). Így ő lemaradt erről, már nem lett volna ideje átutazni a városon.

A nődoki annyira jófej volt, hogy felajánlotta, hogy felírja nekünk egy papírra és majd együtt kibontjuk a borítékot.

Hosszú egy hazaút volt, otthon gyorsan még megterítettünk és .....

....tippeljetek mit tartalmazott az a bizonyos boríték. :)

Réka és én

Azt hiszem egymásra találtunk. Pontosabban én őrá. Régóta kerestem a neten, youtube-on egy nekem való tornát, amivel állapotosan is formában tudom magam tartani. Nekem kell a mozgás, testileg, lelkileg egyaránt. A negyedik hónapig még futottam, de a vége felé már éreztem, hogy a hátam nem örül neki. Nem is a pocakom akadályozott, hiszen az még most sem olyan nagy, hanem a megnőtt melleim és a futás közbeni állandó vizelési inger volt kellemetlen. Persze másképpen futsz előtte és közben. Én például lassabb, de kiegyensúlyozottabb tempót vettem fel, a légzésem pedig szaporább volt. 

Miután már éreztem, hogy ez nem esik jól, elkezdtem kutakodni. Egy jó pár hétig nem találtam rá a nekem megfelelőre, de Rubint Réka kismama tornája nekem való. Korábban nem nagyon kedveltem Rékát, mint közéleti személyt, így a tornáit sem tudtam élvezni, de most a szívembe zártam. :)

Számomra fontos, hogy ő is terhesen végzi a gyakorlatokat. Egy férfi nekem ne tanítson terhestornát. Szeretem, hogy folyamatos kapcsolatot tart a nézővel, kiszól, biztat, motivál: ,, Meg tudod csinálni, ne hagyd abba!", együtt érez: ,, Tudom, hogy fáj, hidd el, nekem is.", dicsér: ,,Ügyes vagy!". Mindig elmondja, hogy mit dolgoztatunk meg, mire kell ügyelni, megmutatja a rossz verziókat, tanácsot ad, hogyan csináld ha nehezebben vagy könnyebben megy. 

Tudom, hogy sok embernek túl kemény, én pont ezt szeretem benne, még meg tudom csinálni, de azért kihívást is jelent.

Egyedül a hülye techno zenét nem tudom megszeretni, amit aláfestésnek használ.

Végre felállítottam magamnak az edzéstervemet, ami a következőképpen néz ki: a youtube-on található RR 5perces videokat összefűzöm és blokkokat alkotok. Hétfő: RR alsótest (vádli, comb, popsi, csípő), kedd: RR felsőtest (kar, váll, hát), szerda: egy órás yoga, csütörtök ismét alsótest, péntek pedig felsőtest. A RR blokkok kb. fél órások. Reggelenként ébredés után marad az 5perces yoga átmozgatás.

Valahogy így nemtől függetlenül...

Ornella Fiorini: Lányomnak


Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,
hogy szállj,
erőseket,
mint a karvalyé, hogy a szabadság
magasságában
könnyű szárnyalással
lebegni tudj,
és siklani
az élet színein át,
a csendben
meghallani a szelet,
és minden szót, melyből mesék születnek.
Emlékezz erre,
és élvezd a repülést
a tenger felett,
a fűszálakon át,
sőt - miért is ne?!-,

akár széttépett álmok között,
mert mindennek, még a zúzmara
jegének is értelme van.
Erős szárnyakat szeretnék adni neked,
hogy leküzdd a távolságot,
a port, mely a szívedet szorítja,
és mindazt, mi aranynak látszik,
de amely valójában nem az.
Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,
sűrű pelyheset,
hogy megóvjon, ha elvétenéd a repted,
és ha le is zuhansz,
ne essen bajod.
Íme hát a szárnyak, melyeket adni szeretnék neked,
de nem lehet,
mert csak te vagy, ki magadnak őket megteremtheted.

Helyzetjelentés

Világgá kiálltottam a babahírt, azóta pedig nem írok semmit róla, nem szép tőlem (Zsuzsi most bólogat...)

Beléptem a 15. hétbe, azaz a negyedik hónapban tartunk. Zabszem már nem zabszem többé, inkább barack.  Az ultrahangon jól viselkedett, izgett-mozgott és eltakarta az arcát, amikor elege lett belőlünk. 

Próbálok kiigazodni a belga rendszeren, hogy akkor mihez van jogom, mit lehet, hol, hogyan. Nekem egy teljesen általános biztosításom van, ami úgy tűnik bőven elég. Mellesleg ha készülsz már a kicsi érkezésére, akkor válthatsz eggyel magasabb csomagot, de ezt még a teherbe esés előtt kell megtenned. Ez például akkor hasznos, ha a kórházban egy ágyas szobát szeretnél. Na, nekem tökéletesen megteszi a kétágyas is :)

Rengeteg kórház közül lehet választani. Én egy olyat szerettem volna, melynek hasonló a hozzáállása, mint nekem, vagyis természetes szülés párti. Nekem az otthon szülés is nagyon szimpatikus, de első gyerek lévén nem mernék belevágni. Találtam is egy olyan kórházat, melyről még nincs túl sok tapasztalatom (az un. pregnancy brain is jellemző rám, tejóég...szóval itt arra utalok, hogy konkrétan még csak egy vérvételen voltam, ami flottul ment, kb. 15perc megérkezéstől számítva előzetes bejelntkezés nélkül, de igazán nincsen még tapasztalatom a működésétilletően), de nagyon modern, jól felszerelt és szimpatikus. Eddig egy magánklinikára jártam, hogy a kötelező vizsgálatokat elvégezzék, de szerencsére ezentúl a kórházba megyek majd. A magánklinikával csak annyi volt a probléma, hogy iszonyat drága és egy olyan nődokihoz kerültem, akit legszívesebben pofán vágtam volna, csak hogy valami érzelmet lássak az arcán. Az a tipp-topp nő, akinek szerintem fizikai fájdalmat okoz ha mosolyog. Tehát kórház pipa. Nődokit is választottam, illetve ajánlottak egyet. Még nem találkoztam vele, a fényképe alapján pedig nem is volt első pillantásra szimpatikus, de pont, amikor iratkoztam be a kórházba egy pillanatra megjelent a folyósó végén, mosolyogva várta a paciensét, én pedig nem hiszek a véletlenekben, szóval teljes lelki nyugalommal választottam őt. Kíváncsian várom az első találkozást. 

Itt nincsen kifejezetten védőnő. Úgynevezett midwife/sage femme-t lehet fogadni, aki szerintem az otthoni védőnő és szülésznő keveréke. Végigkíséri a terhességet, jelen van a szülés alatt és a baba érkezése után is segít. Találtam egy egyesületet, de ők decemberre már nem tudtak vállalni, ajánlottak másokat, így találkoztam egy nővel. Aranyos, kedves volt, de nem éreztem, hogy ő lenne az igazi. Most júliusban találkozok egy másikkal baráti ajánlás alapján, remélem benne megtalálom, akit keresek :)

Egyébként fizikailag jól vagyok, egy szavam sem lehet. Semmi negatív tünet nem jelentkezett eddig. Természetesen az állapot velejárója, hogy kicsit lelassultam, fáradékonyabb vagyok, állandóan pisilni járok, bizarr ételkombinációkat eszek. Még nem nőtt ruhában nagyon láthatóan a pocakom, külső szemlélőnek még nem evidens az állapotom. Szerintem már látszik, és súlygyarapodás is volt, de amíg fel tudom venni a ruháimat, addig no para. :) Futás, kung fu eddig simán ment, persze odafigyeléssel és lassabban, de most kezdem érezni, hogy csak a lelkem menne futni, a testem már nem :). Marad az itthoni terhes torna (ha van valakinek jó ötlete szívesen veszem), júliustól pedig jóga. Már alig várom.
Azt hiszem, hogy pár hete már érzem a picuri mozgását. Amikor csend van, főleg este és rákoncentrálok. Akkor tényleg úgy érzem, hogy it's a miracle.