Várakozás

Nekünk az advent most duplán a várakozásról szól. Céldátumnak 19.ét kaptuk meg, de én már az elejétől nem akartam ezt beleerőszakolni a fejembe, hogy akkor 19.én születik a nyuszi, ezért ha megkérdezték mindig azt mondtam, hogy decemberben. Így már 2 hete várom, hogy bármikor elkezdődhet. 

Ma meggyújtottuk a harmadik gyertyát és beléptünk a 40.hétbe. Nekem ez az utolsó hónap a legnehezebb. Kicsit úgy érzem, hogy köszönöm szépen, szép volt, de elég volt. Fizikailag már tényleg elefántnak érzem magam, most már mondhatom, hogy terhes vagyok. Kezd szűkös lenni a 2in1, szerintem neki is odabent. Az alien mozgásos részét továbbra is imádom, amikor kinyomkodja a ki tudja éppen melyik testrészét (ssak tippelni lehet) és hogy most már valaki minidg átadja a helyét a metron, villamoson. Cipő/zokni felvétel, körömfestés soha nem látott kihívássá alakult, kényelmes és közben jól kinéző ruha találása sem egyszerű már, szűkül a gardróbom. 

Lelkiekben pedig valahogy úgy érzem magam, mintha állnék egy zárt ajtó előtt várakozva, lélegzetvisszafojtva, ami bármelyik pillanatban kinyílhat, nekem be kell rajta mennem és fogalmam sincs mi vár rám az ajtó mögött, ami miután beléptem bezárul és nincs visszaút. Egy teljesen új és ismeretlen világba fogok csöppenni. És ez a lélegzetvisszafojtás néha úgy érzem megfojt, kell vennem egy nagy levegőt, miközben keveredik bennem a várakozás és kíváncsiság izgalma és az ismeretlentől való félelem érzése. Tudom, hogy jó lesz. Hogy csoda lesz. És nehéz is lesz. Néha ilyen, néha olyan. De ettől nagyobb tanítást nem kaphatok az élettől. 

Pár napja felkeltem hajnalban és nem tudtam visszaaludni. Kiültem picit meditálni, vagy mondjuk inkább azt, hogy bambulni :), gyertyát és füstölőt gyújtottam. Elővettem Müller Péter Jóskönyvét. Megdöbbentően egyenes választ kaptam a kérdésemre egy áldozati kehely formájában: ,,Minden áldás áldozatból születik."