Mit érzett a lány...

,, Néha elég pár óra, vagy pár nap, hogy az ember életét megváltoztassa valaki. Nem számít az idő, sem a tér, nincsenek miértek, nincsenek kérdések és nincsenek válaszok sem, csak van valami. Találkozol valakivel, akinek nem kell semmit mondanod. Pár perc és a vesédbe lát. A gátlások leomlanak, a képmutatás álarca megreped az arcodon. Nincs többé hazugság, csak az őszinteség, csak a csupasz lelked, minden védelem nélkül, és félsz, halálra rémülsz, mit keres valaki pár óra után a szíved közepében. Félsz, hogy vissza fog élni a kiszolgáltatottságoddal. Nem teszi, mert a markodban van, ahogy Te is. A józan ész meg eltűnik. Bármit mond, megteszed. Bármit kérdez, válaszolsz. Kivetkőzöl magadból, és mindent a fonákjáról látsz. Olyasmit teszel, amit el sem hiszel, olyanokat mondasz, amiket utólag sem értesz. Tükröt állít eléd, amiben meglátod magad. Az igazi énedet. A valóságot, amit senki más szemében nem láttál még. Talán azt is tudja, hogy milyen leszel. Még a jövődet is látja benned, te meg meglátod a szemében a saját arcképedet. Boldog vagy és félsz, együtt. Nem tudod mit hozhat a holnap, de nem is érdekel, mert tudod Ő ott lesz melletted, nem vagy benne biztos, de érzed, hiszen olyan mint Te..."

Ez tényleg szerelem...

A férfi mindent megpróbált, hogy teljesíteni tudja a lánynak tett ígéretét. Nehéz volt nem gondolni rá. Vajon hogy döntött? Döntött-e már? Ő tudta mit akar, a szíve legmélyén teljes bizonyossággal érezte, hogy vele akar lenni. Mindörökre.

A lány a párizsi hétvégére gondolt a buszon, miközben a férfihez igyekezett. Úgy érezte, hogy el tudja felejteni ezt a férfit. Le tudja zárni az elmúlt egy hetet. Talán összefutnak még az életben, talán majd húsz év múlva újra találkoznak és egymáséi lehetnek. Talán ez a találkozás túl korai volt.

Távolságtartóan üdvözölte a férfit, próbált hideg, de barátságos maradni. Kibontottak egy üveg bort. Minden egyes korty rést ütött a lány maga köré épített védőfalán. Szeretkeztek, a lány pedig nem tudta tovább elhallgattatni a belső hangot, a döntést pedig mintha nem is ő hozta volna meg. Inkább csak megadta magát neki, elfogadta. 

Párizsi kiruccanása előtt a férfi azt ígérte, hogy ha őt választja, akkor elköltöznek közösen egy kertes házikóba és szerez neki egy kutyát. A lány megszólalni sem tudott, csak megölelte. Hihetetlen volt számára, hogy a másik ennyire a lelke mélyére lát. Ígérhetett volna neki ékszereket, jegygyűrűt, ruhákat, fűt-fát, de ezek nem dobogtatták volna meg a szívét, sőt, kinevette volna a férfit. 

Visszaemlékezett a barátnőjével folytatott skype beszélgetésre. Mindösszesen négy napja ismerte a őt, amikor a barátnője óvva intette: ,,Vigyázz, nehogy beleszeress!". Nem válaszolt rá semmit, de a hallotta a belső hangját, amint ezt suttogja: ,,Már késő. Ez nem szerelem, több annál." 

Paris, mon amour

Párizs.

A szerelmesek városa.

Sacré Coeur, Eiffel-torony, Notre Dame, Louvre, Champs-Elysées, Sorbonne..

Croissant, napsütés, tejeskávé, eső...

Jól érezte magát. Nem, nem volt boldog, vagy elégedett. Csak jól érezte magát. Belülre figyelt, holott volt bőven látnivaló. 

Ha a vőlegényét nem vakítaná el a viszontlátás öröme, Párizs szépsége, és jobban odafigyelne az általában cserfes, fecsegő nőre, aki mellette sétál szótlanul, akkor észrevenné, hogy valami nincs rendben. Nem gondolta, hogy bármi baj lenne. 

Elköszöntek, a férfi boldogan mosolygott: ,,Másfél hét és újra otthon leszel velem, újra együtt leszünk."