A férfi mindent megpróbált, hogy teljesíteni tudja a lánynak tett ígéretét. Nehéz volt nem gondolni rá. Vajon hogy döntött? Döntött-e már? Ő tudta mit akar, a szíve legmélyén teljes bizonyossággal érezte, hogy vele akar lenni. Mindörökre.
A lány a párizsi hétvégére gondolt a buszon, miközben a férfihez igyekezett. Úgy érezte, hogy el tudja felejteni ezt a férfit. Le tudja zárni az elmúlt egy hetet. Talán összefutnak még az életben, talán majd húsz év múlva újra találkoznak és egymáséi lehetnek. Talán ez a találkozás túl korai volt.
Távolságtartóan üdvözölte a férfit, próbált hideg, de barátságos maradni. Kibontottak egy üveg bort. Minden egyes korty rést ütött a lány maga köré épített védőfalán. Szeretkeztek, a lány pedig nem tudta tovább elhallgattatni a belső hangot, a döntést pedig mintha nem is ő hozta volna meg. Inkább csak megadta magát neki, elfogadta.
Párizsi kiruccanása előtt a férfi azt ígérte, hogy ha őt választja, akkor elköltöznek közösen egy kertes házikóba és szerez neki egy kutyát. A lány megszólalni sem tudott, csak megölelte. Hihetetlen volt számára, hogy a másik ennyire a lelke mélyére lát. Ígérhetett volna neki ékszereket, jegygyűrűt, ruhákat, fűt-fát, de ezek nem dobogtatták volna meg a szívét, sőt, kinevette volna a férfit.
Visszaemlékezett a barátnőjével folytatott skype beszélgetésre. Mindösszesen négy napja ismerte a őt, amikor a barátnője óvva intette: ,,Vigyázz, nehogy beleszeress!". Nem válaszolt rá semmit, de a hallotta a belső hangját, amint ezt suttogja: ,,Már késő. Ez nem szerelem, több annál."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése