Napi kérdés

Vajon miért van az, hogy az utóbbi időben mindenki, akivel találkozok és jót beszélgetek, jól érzem magam vele, érzem, hogy egy hullámhosszon vagyunk, az pszichológus és/vagy coach?

Give a little love, get a little love....

Egyébként működik. Csak mondom.

Drága Alaine

,, Szeretni a növényeket, az állatokat, az eget, a vizet, a gyermekeket. A szerelmet megélni, aztán hogy átalakul szeretetté, megélni a barátságnak az ezer színét, a művészetek...hát gyönyörű a világ. Az értékek benne? Ezeknek a szeretete, hogyha megkapja az ember, hogy tudja ezeket szeretni, akkor az az egyik legnagyobb érték. A másik, hogy tudjon adni szeretet, tudjon figyelni másokra, hogy ne egyszerűen úgy éljen, hogy élek. Hanem, hogy a munkámnak van valami célja, valami értelme, tudok valamit adni. Tehát óriási érték az, hogyha valamit megteremtek. Legyen az csak egy jó ház jó gazdasággal, állatok, amiket jól gondozok, gyerekek, akiket jól nevelek. Tehát valamit jól csinálni. És ezer ilyen érték van, de a lényege az, hogy örömmel, szerettel élni, és valamit létrehozni, valamit csinálni, részt venni a teremtésben. Nagyképű ugye?........Az alkotó azért alkotott minket a saját képére, hogy alkossunk....gondolom én. Ennyi."

Hooooohóóó

Megérkezett az első igazi hó Brüsszelbe is. Én pedig egész egyszerűen imádom, felpezsdül tőle a vérem, tegnap este legszívesebben kimentem volna éjfélkor a szakadó hóesésbe hóangyalozni és csak szaladgálni (annak ellenére, hogy egész nap frusztrált voltam a negatív gondolataimtól, amit valószínű, hogy az esti álmom generált). Azonban G. most nem volt ebben partner, így csak a hatalmas hálószobai ablakon néztem a havas tájat a lecsukodó szempilláim mögül .

hÓmanÓ

Melegházasság

Karina blogbejegyzése a Franciaországban aktuális engedélyezzük-e a melegházasságot témáról szól. Érdemes elolvasni, mert jól körüljárja a témát kiegészítve a saját véleményével. Röviden arról van szó, hogy készül egy francia törvény, ami engedélyezné a melegházasságot, amivel egyenes út vezetne ahhoz, hogy egynemű párok legálisan örökbe fogadhassanak. Természetesen ez rögtön az utcára terelte az ellendrukkereket élükön a keresztény egyházzal (még szép, kivel mással).

Az alábbiakban az én szubjektív véleményem következik, amivel lehet konstruktívan vitatkozni, trollkodni viszont nem.

Igen, a nyíltan melegházasságban felnövő gyerek valószínű sok sérelmet elszenved majd gyerekkorában. De NEM azért, mert neki két apukája, vagy anyukája van. Hanem azért, mert a társadalom bántani fogja. Azok, akik most ellentüntetőként az utcára vonulnak, vagy csendben otthon szídják a melegeket, mert milyen dolog ez már, nem is értem, hova halad ez a világ, maradjunk csak a jól bevállt apa-anya felállásnál, kit érdekel, ha ezen házasságok több mint 50%-a zátonyra fut, lelki és fizikai agressziótól hangos, és a mai társadalom rengeteg lelki sérült emberét ez termelte ki. Maradjunk csak ennél a jól bevállt sémánál, mert ezt ismerjük, ez a megszokott, Isten ments (erre még visszatérek), hogy olyan dologra bólintsunk rá, amit nem ismerünk, és nem is akarunk megismerni, mert mereven elzárkózunk tőle. Na, eddig tartott az irónia. Szóval a gyerek ezen társadalmi hozzáállástól és a felé irányuló gyülölettől fog sérülni. Szerintem itt van a kuyta elásva, vagyis a melegek társadalmi megítélésével, hozzáállásával kellene valamit kezdeni. 

Mert mi a bajuk az embereknek a melegekkel? Hát hogy mások. És miben mások? A szexuális szokásaikban mások. (mert ugyanúgy esznek, isznak, lélegeznek, olvasnak, sportolnak, lépkednek, dolgoznak, adóznak, fáznak ha hideg van és izzadnak a melegtől...). És nekem ilyenkor elpattan egy ér az agyamban, mert kinek mi köze van ahhoz, hogy ki mit csinál és kivel a hálószobában (nem mindg ott, de értitek)??? Mert ha két egynemű szexuális viszonya aberráltságnak számít, akkor kérdezzünk csak körbe az ismerősi körökben, hogy hányan próbálták már ki a saját nemükkel külön-külön vagy párban is. Nem fogod megtudni, mert ezekről az ember nem beszél, pontosan azért, mert az emberek ítélnek. Gyorsan és mindig. Persze általában másokat. Önmaguk felett ritkán törnek pálcát. Arról már ne is beszéljünk akkor, hogy a heteroszexuálisok hányféleképpen folytathatnak és folytatnak is aberráltnak minősített (és néha valóban az is) szexuális aktust.

Térjünk vissza Istenhez, és inkább ne is hozzá, hanem az egyházhoz. Én hiszek Istenben/Allahban/Jehovában/Krisnában/Buddhában, vagyis a Jóban. Az egyházakkal azonban már problémám van. Én keresztény környezetben nőttem fel, bérmálkoztam, elsőáldoztam (még szép, hiszen ajándékokkal halmoztak el utána :)). Ez egy hosszú téma, de maradjunk akkor annál, hogy ők ellenzik a melegházasságot és pláne az örökbefogadást. Számomra a keresztény egyház teljesen hitetlen, kezdve a  keresztes háborúktól, a pedofil botrányaiktól, folytatva a sort a Vatikán mérhetetlen anyagi gazdagságával. Nem kétlem, sőt, tudom, hogy vannak papok, akik jót akarnak, jót is tesznek, de nekem a nagy egésszel van bajom. Na, megint elkalandoztam, szóval vissza a témához. Nem értem, hogy hogy verhetik a mellüket teljes megygőződéssel és hirdethetik az igét, amikor azt sem tudják milyen házasságban élni, gyereket nevelni. Soha nem élték át. Persze nekem is van véleményem olyan dolgokról, amiket még nem tapasztaltam, próbáltam, de csak óvatosan, és pláne nem válok egy ilyen téma szószólójává. 

Summa summárum tudom, hogy úgy tűnik, én teljesen a meleg házasság és örökbefogadás mellett vagyok, pedig nem. Nem tudom. Értem én a visszásságát, hogy miért kell a gyereket félteni, jó-e neki. Viszont NEM a melegházasággal van a baj, hanem az embereknek az ehhez való hozzáállásával. A szűklátokörűséggel. Mint mindig.



P.S.: Milyen véletlen, hogy a poszt megírása után még morfondíroztam a témán és eszembe jutott, hogy régen nem volt a nőknek szavazati joguk, vagy a feketéknek külön helyre kellett ülniük a buszon. Talán ez a melegházasság téma is 150év múlva csak történelem lesz. Erre facebook-on ezt a képet látom kiposztolva:

Gondolatok

Ha úgy érzed, hogy mindenki kedvtelen és savanyú körülötted, akkor javaslom, hogy kezdj el mosolyogni az emberekre. Bárkire. Mindenkire. A boltban, a villamoson, az utcán, az edzőteremben. Nem kell idűlt vigyorral mászkálnod amitől fél óra múlva megfájdul az arcod, de néha-néha lépj ki a saját világodból és mosolyogj a szembejövőre. Visszonozni fogja, és mindketten picit jobban fogjátok magatokat érezni.

Érzem ám, hogy ebben a korban már beindulnak a hormonok. Néhány napja azon kaptam magam, hogy abbahagytam a gépelést és vigyorral az arcomon azt hallgattam ahogy a macska alvás közben szuszogott, mert olyan édes volt. Vagy leállok játszani a kis tappancsaival, és elvagyok ezzel percekig. Tegnap pedig a konditerem öltözőjében ránéztem egy anyuka gömbölyödő pocakjára és életemben először gyönyörűnek láttam. Szóval észreveszem magamban ezeket, de tudom, hogy nem szeretnék még saját gyereket, mert még nem akarom teljes szívemmel-lelkemmel. 

Ja, és olyan anyuka szeretnék majd lenni, aki ha a gyereke fel szeretne ülni a bevásárlóközpontokban található 100Ft-sal működő játékbigyókra (tudjáto ka kisautó, ló, stb), akkor nem üveges szemmel várja, hogy csemetejé végezzen, hanem leteszi a csomagjait a sarokba és beül mellé az ócska játékrepülőbe.

Már írtam, hogy a szomszéd nénihez járok kötni tanulni. Most éppen G.nak készítek egy sálat. Tegnap este pedig G. is rákapott, így ültünk a kanapén, mindkettőnk kezében kötőtű, a macska pedig a gombolyagoktól hipnotizálva bámult ránk.

Szomszédok

Egy három emeletes házban lakunk, minden szinten egy lakás található. Elég csendes, nicsn nagy jövés-menés. Annyira, hogy amikro a negyediken lakó fickó kiköltözött, azt hittem, hogy éppen beköltözik, mert soha előtte nem láttam. G. itt sokkal könnyebben teremt kapcsolatokat, mint én. Franciául még nem tartok ott, hogy gyors, frappáns pár szóváltásba bocsátkozzak ismeretlenekkel, így leginkább csak kedvesen mosolygok. :)
A felettünk lakóval is ő haverkodott össze, aki egy középkorú pár két örökbefogaodtt tinilánnyal, illetve egy szépséges macsekkal, akit mi etettünk míg ők távol voltak. A harmadikon egy fiatal srác lakik, akihez pár hónapja két alkalommal is én engedtem be a rendőrt. G.szerint lehet azért jártak itt, mert pár napja lazán sétálgatott a cannabis virágocskával a kezében (BTW itt ha jól tudom jogilag megendegett 1tő/fő termesztése). Nekem mindenesetre szimpatikus ő is :)

A harmadikon fogalmama sincsen ki lakik éppen. A mellettünk lévő épületben egy idős pár lakik, egy kivételével az összes szint az övéké. Érdekes pár, igazi régivágásúak, akiknél mindig rend van, az ezüst evőeszközök kifényesítve, a porcelánok letörölgetve állnak a helyükön. A hölgy (M.) nagyon kedves, sokat csacsog gyönyörű francia kiejtéssel, míg az úr (B.) nagyon csendes. Ha nem tudnánk, hogy komoly betegségen esett át, akkor azt hihetnénk, hogy egy barátságtalan, zsémbes ember. A mi macskánkra ők vigyáztak az ünnepek alatt, illetve M.-nel megbeszéltem, hogy megtanít kötni (nem mellékesen a franciát is gyakorolhatjuk ez idő alatt). 

Pár napja történt, hogy itthon üldögélek (aka nagy álláskeresésben vagyok), amikor csöngetnek. M. áll az ajtóban, hogy akkor mehetünk-e anyagot venni. Az úton kiderül, hogy egész jól elbeszélgetünk (amikor G. is ott van, én általában csendben figyelek - vagy nem figyelek, de nem sokat beszélek :-D). Miután kijövünk a boltból M. közli, hogy szeretne elmenni a boltba kenyeret venni. Rendben, úgysincs messze a Delhaize, csak egy nagyobb kanyart kell megtenni. Átmegyünk a másik oldalra, ahol M. elkezd hozzám beszélni, furcsán mosolyog, belém karol és bevezet egy nagy mosodába. Közben azt mondogatja, hogy ne stresszeljek, meg nem kell vele félnem. Én persze pislogok, hogy mi van, kérdezem, hogy hova megyünk. A helység tele van mosógépekkel, mi megyün ka végébe, ahol egy nő integet és kérdez valamit M.-től, amiből én csak annyit értek, hoyg ,,szomszéd". Azt hiszem itt kezdtem el parázni. Megállunk egy lift előtt. M. még mindig nem mond semmit, csak hogy ne féljek és fogja a karomat. Én persze azon gondolkozok, hogy hogyan tudnék G.nak sms-t küldeni, mert most vagy elrabolnak, megölnek és eladják a szerveimet, vagy valami szektába akarnak megtéríteni. Vagy cssk simán meghalok. Nem kicsit volt furcsa az egész szituáció, amikor beléptünk a nagy liftbe és elindultunk lefelé. A lift megállt egy parkolónál, ahol M. közölte, hogy itt a bolt és levágtuk a nagy kanyart. 

Én meg igyekeztem nem hangosan röhögni azon, hogy azt hittem, hogy a szerveimet akarja eladni az orosz maffiának. Még szerencse, hogy nem nézek krimi/horror filmeket....

Amikor A francia angolul beszél

A párommal (G.) angolul kommunikálunk. Ő körülbelül négy éve kezdett angolul tanulni, ahhoz képest nagyon jó szinten beszél. 

Akadnak vicces helyzetek, amikor franciásan ejti ki az angol szavakat.

A francia nyelv nem ejti a ,,h" betűt, ami sokszor okoz mókás pillanatot. Például eltelt egy kis idő, mire rájöttem mi az az ambürgör (=hamburger) vagy üszki (=husky).

Költözik ki a negyedikről a szomszédunk, G. segít neki. Visszajön, elkezdni mesélni, hogy ki ő és mit csinál. Mondja, hogy a foglalkozása sztóvard. 

én: ,, Micsoda??? Sztóvard?"

G: ,, Igen-igen sztóvard"

én: ,, Fogalmam sincs mi az a sztóvard"

G.: ,, Tudod, aki a repülőn segít az utasoknak..."

én: ,, Jaaaaah, hogy steward!!!! (sztyuard) :-DDDDD

Az is tipikus, hogy a tárgyakat megszemélyesíti (he vagy she-vel utal rájuk), mert a franciában a tárgyaknak is van nemük. Vagy az életkort have igével mondja (franciában valaki xéves = valakinek van=have xéve).

A címben azért írtam nagy A-val, mert nem szeretnék általánosítani, mert csak G. példáját ismerem.

Munkakeresés_vol2

Úgy döntöttem, hogy új bejegyzésben válaszolok a korábbi posztom során felmerült kommentek kérdéseire.

Kedves Corinne,

köszönöm a drukkolást, szükségem van rá :)

Francia tudás: szerintem nem beszélek jól franciául. Valahol a kezdő felső hatrára és a középszint alján vagyok a francia tanárom szerint (én ennél lejjebb pozícionálnám magam, de attól függ, hogy beszédről, hallott vagy írott szöveg értéséről van-e szó). Igazából tavaly év elején kezdtem el franciát TANULNI a majdnem teljesen kezdő szintről (főiskola alatt elvileg tanultam franciát, gyakorlatilag szinte semmi nem maradt meg ebből, illetve a mindennapokból ragadt rám pár dolog). Szépen lassan fejlődök, elkezdtem olvasni a Kis herceget franciául :). Mint minden idegen nyelvnél itt is a beszéddel (néha a hajamat tépe ma francia szavak kiejtésétől, néha pedig vicces perceket okoz a franciás angol akcentus, majd írkok is egy bejegyzést erről :)) és a hallás utáni értéssel vannak problémák (főleg ha gyorsan beszélnek). Egyébként imádom a francia nyelvet, azt hiszem 18éves korom óta a bakancslistámon szerepel, hogy megtanulok franciául. G. mindig próbálja belém magyarázni, hogy igenis beszélek franciául, de még nem vagyok elég magabiztos ahhoz, hogy el is higgyem neki. 

Magyar coachképzés: igazából eszembe sem jutott. Haza még nem szeretnék költözni, persze ha mondjuk havi tömbösítésben vannak az órák, az megoldható. Neked van tapasztalatod ezen a téren, örülnék ha megosztanád velem, te mit javasolnál? (akár privátban is)

Az utolsó kérdéseden egyébként sokat gondolkoztam, hogy ennyire nehéz-e jó munkát találni? (és persze jól be is fordultam, mert kiegészítettem azzal, hogy vagy csak én vagyok-e ilyen szerencsétlen?) Ne mtudok erre egyértelmű igennel vagy nemmel felelni. Azt tudom csak elmondani esetleg, hogy (szerintem) nekem miért nehéz JÓ munkát találni. Azt hiszem nálam a legnagyobb probléma, hogy nem látom az irányt. Nincsen egy terület, amire azt mondom, hogy én ezt AKAROM csinálni. Mivel tudom, hogy ha van egy konkrét cél, akkor azt el is érem. 

Mi kell egy jó álláshoz? 1. szakmai tapasztalat: nálam itt az a probléma, hogy nem ,,lineáris", azaz nem az a szituáció, hogy lediplomáztam egy adott szakon, majd erre építve dolgoztam egy területen és ezen haladtam tovább. (majdkifejtem bővebben egy posztban, hogy mi a szituáció :)). 2. nyelvtudás: folyékony angol, alap francia, passzív német és anyanyelvi magyar itt kevés. 3. képességek/belső tulajdonságok: ezzel szerintem nincs baj, de az első kettőn elhasalok és nem jutok el a személyes interjúra. (mert ha személyesn beszélgetésre kerül a sor, akkor általában már nincs probléma, more or less sínen vagyok).

Reniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii,

köszönöm a kalapot. :)

A coach szakmáról túl sok mindent nem tudok, illetve arról sem, hogy a képzés milyen szinten készít fel és mire. Abban egyetértek, hogy ahhoz, hogy valaki jó coach-csá váljon nem elég a képzés. Én éppen ezért gondolkozok pszichológia+coaching tanulásban. Abban is biztos vagyok, hogy most még nekem lenne szükségem egy coach-ra :). Azonban szerintem megvannak azok a tulajdonságaim, melyek fontos alapok lehetnek ebben a szakmában, úgymint empátia, segítőkészség, magabiztosság, nyitottság, nem-ítélkezés (szép magyarán megmondva :-D), és valahogy másoknak mindig jobb tanácsokat adok, mint saját magamnak.

Igen, szakmailag még mindig nem találom a helyem, keresem az utam. Valahol ez olyan, mint amikor valaki a szerelemben keresi a nagy Ő-t. Tudja, hoyg valaki valahol vár rá, bizonyos ideig megtalálja a boldogságot egy-egy partner oldalán, aztán rájön, hogy nem erre vágyik legbelül. És igazából mindezek a kapcsolatok formálják, alakítják és segítenek rájönni, hogy mit/kit is keres valójában. Én a szerelemben szerencsés vagyok, a szakmai út kicsit tovább tart, de megyek előre, igyekszem nem megtorpanni. 

Kormányos Sándor : Lásd meg a csodát

Lásd meg a csodát

fűben,fában

minden apró

kis virágban.

Nyíljon a szemed

szépre,jóra

ne láss mindent

elmosódva.

Csodálkozz rá

a napsugárra,

fű közt alvó

kis bogárra.

A szemeddel együtt

nyílik lelked,

s a világ ezer

csodát felfed.

S ha szíved majd minden

szépre dobban,

keresd a csodát

önmagadban!

Munkakeresés

Azt hiszem ideje írnom erről is, hiszen egészen aktuális. Október végén szűnt meg az állásom, majd utána hetekig még papírokat intéztem, utánajártam, hogy jogosan teszik-e azt, amit tettek, a megfelelő helyeken bejelentettem a változást, stb. November vége-december elején elkezdtem a jövőben gondolkozni, hogy akkor most hogyan tovább? Ímmel-ámmal belefogtam a munkakeresésben, de én sem éreztem túl erősen az irányt, illetve a december, ünnepek, évvége nem a legjobb időszak álláskeresésre. December második felében pedig már inkább csak áttoltam az egészet az új évre. Persze ennek megint az az oka, hogy toporogtam, hogy merre tovább. 

Röpke egy év alatt dolgoztam az üvegpalota európai Parlamentben, az olcsó berúgás lehetőségét kereső turistákkal tömött szórakozóhelyen és egy elegáns, jó presztizsű boltban. És még mindig nem tudtam mit akarok. Igen, tudom, tudom, én is nagyon sokszor szívesen felképelném magam. (megj.: valószínűleg meg is teszem, ha nem is fizikai bántalmazás formájában)

Tudom mi érdekel leginkább. Az emberek, a pszichológia, a sorsok, életek. Illetve az alkotás, a kreatív folyamat, a képzelet szárnyalása, szabás-varrás, barkácsolás, ragasztás...ilyesmi. Szóval ez érdekel, csak még nem látom hogyan tudnék én ebből pénzt is keresni. Mert bármennyire is útálom szükségem van rá. 

Utánanéztem egyébként, hogy tudnék-e itt Belgiumban pszichológiát tanulni angolul, de eddig csak falakba ütköztem, mert nem találtam ilyen egyetemet/fősulit. Csak francia vagy holland. A coaching is érdekel, ezzel egyébként (teljesen véletlenül?) most találkoztam először és tudatosult bennem, hogy ez is egy szakma. 

Megérkezett a január, én pedig másodikára bevéstem a naptáramba nagy betűkkel, hogy PLAN to find a job. Ez pedig a következőképpen néz ki:

3 csoportra bontottam a lehetőségeket:

1. Irodai állás Brüsszelben. Marketing, sales, manager asszisztens terület (itt van tapasztalatom). Internete keresztül jelentkezek, felvesze ma kapcsolatot a jó állásközvetítőkkel (ajánlom mindenki figyelmébe az Excel Carrers-t, ők a legjobbak szerintem), illetve kikeresem a multinacionális cégeket, önéletrajzot nyomtatok, összeszedem az önbizalmam és bekopogtatok hozzájuk. Itt nagy akadály a nyelvtudás, mert az ilyen állások 95%-nál folyékony angol ÉS frnacia ÉS holland a követelmény. 

2. Irodai állás EU-s intézményekben, illetve magyar kirendeltségeknél. tervbe vettem, hogy felkeresem a nagykövetségünket, hátha tudnak jó tippel szolgálni. Itt leginkább a kapcsolataimat kellene felkeresni, de én annnnnnnyyyyira úúúútálom az ilyesmit. Tényleg nem tudok kuncsorogni saját magam miatt. Pedig muszáj lesz körbekérdeznem, mert anyagilag ez a legjövedelmezőbb, illetve ha szerencsés vagyok, akkor fejlődni is sokat lehet egy jó pozícióban (például nyelvügyileg).

3. Bárok/boltok. Kikeresem az ír bárokat, a turista övezeteket és szétszórom az önéletrajzomat. Az utóbbi melót is így szereztem, szóval nyakamba kell venni a várost. Mondjuk a büszkeségem kicsit cseszeget, mert azt mondtam maganak a legutóbbi szerecsétlen kimenetelű állás után, hoyg sebaj, találok jobbat. Ezért (is) szeretnék jobbat találni, de azért eze na vonalon is próbálkozni kell, ha más nem jön össze egyenlőre.

Minden nap egy csoportra összpontosítok, igyekszem nem elkalandozni és elveszni az internet sűrű, ragacsos  erdejében (lelkiismeret: eddig ő áll nyerésre :S). A továbbtanulási tervek most kicsit háttérbe szorultak, de nem kukázom ki őket. 

Majdnem kihagytam azt, hogy van egyéb tervem is saját vállalkozáshoz, de ahhoz rengeteg idő, energia, és sajnos leginkább indulótőke kellene, szóval most ez is parkolópályás. 

Szurkoljatok, plíz. Merci!

Oliva

Imádom az olivaolajat. Az utóbbi években szinte 95%-ban csak azt használok mindehez: saláta, sütés-főzés. Az arcpakolásomba is belekerül (tojás, méz, citrom, olivaolaj) és néha testápolóként magamra kenem. Ezt az interjút érdemes elolvasni, mert sok hasznos dolgot közöl. 

Plíííz