A befutó....

Emlékszem a legelején, amikor kiderült, hogy zabszem befészkelte magát a méhembe, G.mal nagy egyetértésben állítottuk, hogy szerintünk fiú. Majd elmentünk az első nagy, három hónapos ultrahangra, ahol a nődoki azt mondta, hogy 20%, hogy lány. Ezzel nem nagyon tudtunk mit kezdeni, hiszen akkor 80%, hogy fiú? Én nem is értettem, amit a nő mondott, mert franciául beszélt én pedig teljesen bele voltam mélyedve a monitoron látható kis csodába. Ezért ezt az infót figyelmen kívül hagytam. Elbizonytalanított picit, de én még mindig azt éreztem, hogy zabszem fiú. 

Vizsgálgattam magam, hogy vajon én ezt akarom-e, vagy érzem-e, de soha nem volt bennem az akarom érzés. A bababoltokban próbáltam semleges színű ruhákat venni, de valahogy mindig a kisfiú szekció került a látóterembe. 

Pár hete G. azt mondta, hogy ő a fiúnak azért örülne, mert valaki továbbvinné a családnevét, és tudja, hogy ez az apukájának is fontos lenne, de igazából ő a szíve mélyén kislányt szeretne. 

Múlt héten zötyögök hazafele a villamoson táskámban a bizonyos borítékkal és elképzelem, hogy kibontom, és az van benne, hogy it's a girl vagy it's a boy. Mindkét esetben vigyorgok. Annyira mindegy.

Ott hagytam abba az előző posztot, hogy hazaértem, gyorsan megterítettünk, csináltam pár fotót, hogy megörökítsem a pillanatot, beleültem G. ölébe és kibontottuk:

Nem tudom megfordítani, elnézést, mindig így rakja ki. Sebaj, forgassátok a fejeteket :)

Decemberben egy kislány érkezik hozzánk. G. már most szerelmes belé. :)

Nekem pedig van egy elméletem, hogy amikor a nők terhesen megérzik a baba nemét, az valójában a saját vágyuk, hogy ők kislányt vagy kisfiút szeretnének. Csak néha annyira mélyen van, hogy ez nem tudatosan vágyként jelenik meg. Én a mai napig nem érzem azt tudatosan, hogy fiút szerettem volna. Tényleg. De azért ott vannak a jelek. Ismét tanultam valamit, leginkább saját magamról. Azt hiszem, hogy ez a kiscsaj sok mindent fog még nekem tanítani, ez csak a kezdet...már nagyon várom. <3

A befutó....

Tegnap találkoztam a nődokimmal. Bekerültem a rendszerbe, gyorsan átnézte a leleteket és meglepetésemre csinált egy gyors ultrahangot is, hogy lássuk egyrészt a babát, másrészt, hogy megvan-e még a cisztám. Köszönik szépen, mindketten jól vannak. Zabszem egészséges, vannak lábak, karok, fülek és denevérpózban lóg lefele. A cisztám sajnos nem szívódott fel magától, azonban nem is növekedett. Tehát ezzel majd szülés után foglalkozunk.Megkérdezte, hogy megmondja-e a nemét, szeretném-e tudni. Én majd kiugrottam a bőrömből izgalmamban, hogy naná, viszont lekonyult a szám széle, hogy G. nélkül tudjam meg? A történet előzménye szerint úgy volt, hogy ő is elkísér, becsületesen, időben ott is volt a kórháznál...egy másik kórháznál. Kicsit bekavarta a dolgokat, a közelünkben lévőhöz ment, mert az utóbbi időben ő oda járt (ez egy másik sztori, mostanában az egész család orvosokhoz jár, G., én, még a macska is). Így ő lemaradt erről, már nem lett volna ideje átutazni a városon.

A nődoki annyira jófej volt, hogy felajánlotta, hogy felírja nekünk egy papírra és majd együtt kibontjuk a borítékot.

Hosszú egy hazaút volt, otthon gyorsan még megterítettünk és .....

....tippeljetek mit tartalmazott az a bizonyos boríték. :)

Réka és én

Azt hiszem egymásra találtunk. Pontosabban én őrá. Régóta kerestem a neten, youtube-on egy nekem való tornát, amivel állapotosan is formában tudom magam tartani. Nekem kell a mozgás, testileg, lelkileg egyaránt. A negyedik hónapig még futottam, de a vége felé már éreztem, hogy a hátam nem örül neki. Nem is a pocakom akadályozott, hiszen az még most sem olyan nagy, hanem a megnőtt melleim és a futás közbeni állandó vizelési inger volt kellemetlen. Persze másképpen futsz előtte és közben. Én például lassabb, de kiegyensúlyozottabb tempót vettem fel, a légzésem pedig szaporább volt. 

Miután már éreztem, hogy ez nem esik jól, elkezdtem kutakodni. Egy jó pár hétig nem találtam rá a nekem megfelelőre, de Rubint Réka kismama tornája nekem való. Korábban nem nagyon kedveltem Rékát, mint közéleti személyt, így a tornáit sem tudtam élvezni, de most a szívembe zártam. :)

Számomra fontos, hogy ő is terhesen végzi a gyakorlatokat. Egy férfi nekem ne tanítson terhestornát. Szeretem, hogy folyamatos kapcsolatot tart a nézővel, kiszól, biztat, motivál: ,, Meg tudod csinálni, ne hagyd abba!", együtt érez: ,, Tudom, hogy fáj, hidd el, nekem is.", dicsér: ,,Ügyes vagy!". Mindig elmondja, hogy mit dolgoztatunk meg, mire kell ügyelni, megmutatja a rossz verziókat, tanácsot ad, hogyan csináld ha nehezebben vagy könnyebben megy. 

Tudom, hogy sok embernek túl kemény, én pont ezt szeretem benne, még meg tudom csinálni, de azért kihívást is jelent.

Egyedül a hülye techno zenét nem tudom megszeretni, amit aláfestésnek használ.

Végre felállítottam magamnak az edzéstervemet, ami a következőképpen néz ki: a youtube-on található RR 5perces videokat összefűzöm és blokkokat alkotok. Hétfő: RR alsótest (vádli, comb, popsi, csípő), kedd: RR felsőtest (kar, váll, hát), szerda: egy órás yoga, csütörtök ismét alsótest, péntek pedig felsőtest. A RR blokkok kb. fél órások. Reggelenként ébredés után marad az 5perces yoga átmozgatás.

MAcska szitu

Macskánál, akarom mondani témánál maradva: múlt héten G. felhívott egy neten talált állatorvost, aki már akkor is nagyon biztató volt, azt mondta, hogy megvizsgálja a macsekot ingyen és ha nem tud segíteni javasol specialistát. Személyesen sem okozott csalódást, szerintem ilyen egy igazi (állat)orvos. Kikérdezett minket, általános adatokról, háttérinfókról, kórtörténetről. Mintát vett a sebből és azt mikroszkóp alatt megvizsgálta. G. magyarázatát támasztotta alá, hogy ez pszichés probléma. Persze vannak kórokozók a sebben, de úgy működik, hogy normál esetben ha valami megszúrja a macskát, picit megvakarja, majd abbahagyja. Coffie pedig belekerül egy spirálba, pszichésen teljesen szétvakarja a sebet. Mindez pedig azért van, mert nem tudja elfogadni, feldolgozni (?) a helyzetet, hogy én itt vagyok, mert érzi G. erős érzelmeit az irányomba. Tehát féltékeny rám. A baba érkezésével a helyzet pedig ugye csak rosszabb. Megoldásként kaptunk antibiotikumot, illetve egy macskanyugtatót, amit lehet, hogy a következő 2évben szednie kell. Visszahívott minket egy ellenőrzésre, ilyet sem csinált még egy orvos sem. A végén pedig még pénzt sem akart kérni, de mi kifizettük, mert elégedettek voltunk és így éreztük korrektnek.

Változás már most látszik. Szépen gyógyul a sebe és nagyon szociális lett. Minden ébredés után jön egy ölelésre, mászik az ölünkbe. Amikor nincsen jól, akkor kb. közellenségek vagyunk, mindig depresszíven elvonul a sarokba. Beraktam neki egy üres papírdobozt a nappaliba, amit azonnal birtokba vett. Nem is értem, hogy miért vesznek az emberek az állatoknak csupa csicsás, méregdrága dolgot, amikor én azt tapasztalom, hogy mindig a legegyszerűbb dolog válik be. A macska például egy dobozzal és egy zsinórral (játéknak) tökéletesen boldog. Kutyánál egyik legjobb játék az üres vagy vízzel töltött PET palack. Egyszerű és nagyszerű.

Macskanossza

Canossát járunk a macskával. Már írtam korábban a problémájáról, ami időről-időre visszatér. Elkezdi vakarni és nyalogatni egy bizonyos helyen magát (a fej különböző pontjain, főleg nyak, de jellemző még a szem feletti rész, fülek), ahol természetesen kisebesedik és eltűnik a szőr. Az utóbbi másfél évben három alkalommal tért már vissza, és igazából az állatorvosok soha semmi használhatót nem mondtak még. Eddig a tüneti kezelés használt is, kapott allergia elleni és nyugtató injekciót, volt nyakörve, de a jelenlegi  állapot lassan fél éve tart. 

Az alábbi lehetőségeket, mint probléma okát, már kizártuk:

- nem bolha allergia, mert nincsen bolhája

- nem étel allergia. Lecseréltük jobb minőségű macskatápra az eddigit, de a helyzet nem változott. Illetve én ezt azért is zárom ki, mert akkor nem időszakosan jött volna vissza, hanem egyszer kialakul és addig nem múlik el, amíg nem változnak az étkezési szokások. 

A használhatatlan állatorvosok sem láttak semmi kivetnivalót az egészségében. 

Testi tüneteken kívül jellemző még, a jellembeli változás is: elvonul, elbújik, igazi depressziós tüneteket produkál. 

Próbálunk rájönni a probléma okára, most két lehetőséget látunk:

- valami komolyabb problémája van, rák, vagy daganat a fejben. Ehhez el kell majd mennünk egy állatklinikára, ahol remélhetőleg hozzáértőbb személyekkel találkozunk. Igen, kicsit ki vagyok akadva az állatorvosokra (elnézést, nem általánosítanék, kettő konkrét állatorvosra), akik a semmiért veszik el a pénzt, mert kvázi józan paraszti ésszel rájövök arra, amit ők mondanak.

- pszichés probléma. Mi eléggé erre hajlunk. G. szerint, amikor ő egyedül élt a macskával soha nem volt semmi baja. (Coffie G. macskája, ő találta kidobva és mentette meg az életét) Számomra is hülyén hangzik, de valószínű, hogy a macska féltékeny rám. A mostani helyzetet pedig, hogy jön a baba pláne nehezen viseli. Mi is változtattunk pár dolgon, például kiköltöztettük, bár bármikor bejöhet, de ő is máshogy viselkedik. Korábban sokat aludt velünk, azóta egyszer sem. Az utóbbi hónapokban pedig tényleg elvonulva él.

Mi próbáltunk mindent, tünetileg kezelni, sebet tisztítottunk, gyógyítottunk, próbáltunk megvédeni a további sérüléstől, majd hagytuk, hogy elvonuljon, nem zargattuk, hátha megoldja magának a természet rendje szerint. Egyikkel sem értünk el tartós eredményt. Engem kezd a kialakult helyzet nagyon zavarni. Olyan, mintha együtt kellene élned egy beteg, depressziós családtagoddal, akit szeretsz, de nem tudsz vele mit kezdeni, nem tudod a megoldást. Átmeneti jobbulásként nyugtató gyógyszert fog kapni, ami korábban használt, meglátjuk most mire megyünk vele. Majd elmegyünk egy klinikára, kivizsgálásra. Ha nem találnak semmit, vagyis tényleg nem szervi eredetű a baj, hanem pszichés, akkor passz. Szerintem az örökbefogadás megoldás lehet ebben az esetben, de G. hallani sem akar erről. Meglátjuk, mindenesetre ha erre jár egy macskaszakértő, akkor bármilyen tippet szívesen veszek. Ne tartsátok vissza.

Tree hugger

Ezentúl ha ölelgetek egy fát és furcsán néznének rám, csak ezt a kutatást fogom lobogtatni. Így nem őrült leszek, csak baromira tájékozott és okos. 

Most kedvet is kaptam egy faöleléshez. Menjetek ti is fákat ölelgetni. Jó lesz.

Szomorú

A felnőtt lét és naivság elvesztésének hátránya, hogy amikor megnézek egy ilyen csodás videot, akkor nem tudom átadni magam az élménynek, hanem rögtön azon kezdek gondolkozni, hogy vajon ezt ki készítette milyen (kormánypárti) megbízásból, mindezért vajon hány milliókat zsebeltek be.

Az üzenet azon része, hogy milyen csodás a hazánk, milyen múlttal és természeti kincsekkel, azzal teljesen egyetértek. Azonban amikor arról énekel, hogy itt KELL élnünk, akkor csak cinikusan mosolygok. Vagy szomorúan.....

Valahogy így nemtől függetlenül...

Ornella Fiorini: Lányomnak


Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,
hogy szállj,
erőseket,
mint a karvalyé, hogy a szabadság
magasságában
könnyű szárnyalással
lebegni tudj,
és siklani
az élet színein át,
a csendben
meghallani a szelet,
és minden szót, melyből mesék születnek.
Emlékezz erre,
és élvezd a repülést
a tenger felett,
a fűszálakon át,
sőt - miért is ne?!-,

akár széttépett álmok között,
mert mindennek, még a zúzmara
jegének is értelme van.
Erős szárnyakat szeretnék adni neked,
hogy leküzdd a távolságot,
a port, mely a szívedet szorítja,
és mindazt, mi aranynak látszik,
de amely valójában nem az.
Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,
sűrű pelyheset,
hogy megóvjon, ha elvétenéd a repted,
és ha le is zuhansz,
ne essen bajod.
Íme hát a szárnyak, melyeket adni szeretnék neked,
de nem lehet,
mert csak te vagy, ki magadnak őket megteremtheted.

Anomália

Én, felelősségem teljes tudatában, önszántamból vajas-lekváros (házi lekvár, de akkor is) kenyeret eszek.
WTF? Ja, csak terhes vagyok....

Jelek

Ha külső változásokról beszélünk, akkor nálam a terhesség jelenleg amikor egy ismerőssel találkozok: nem azt mondja, hogy ,, Látom szépen nő a pocakod", hanem inkább azt, hogy ,,Látom szépen megnőttek a melleid..."

Egyébként ma történt velem először, hogy egy férfi majdnem átadta a helyét a villamoson. Láttam, hogy nem biztos a dolgában, azon gondolkozhatott, hogy akkor én jelenleg terhes vagyok-e, vagy csak sok chipset eszek. :)

Így lépünk át lassan az ötödik hónapba.