Születés

Anya lettem.

Hős lettem.

Más lettem.

Nemcsak a közelgő dátum, hanem a nyákdugó elvesztése is jelezte, hogy közeledünk. Ez jelenthetett órákat, de napokat is. Vártunk. 19.én hajnali egykor lefekvéshez készülődtünk, amikor elkezdődtek az első fájások. Menstruációs görcshöz hasonló fájdalom volt, változó gyakorisággal és kb. 40másodperces hosszúsággal. Nem volt kibírhatatlan, de ahhoz elég volt, hogy csak két órát tudjak aludni. Helyette inkább pihentem, ráültem a labdára, hoyg kimozogjam a fájásokat, lejegyeztem a gyakoriságukat, hosszúságukat és vártam a reggelt. Kilenckor átjött A. (a midwife), megvizsgált, de nem maradt, mert minden rendben ment, én még konyhát takarítottam, a fájások között teljesen jól voltam. Várni kellett. G.mal Harry Potter maratont néztünk, én állandóan éhes voltam. A fájások egyre hosszabbak és erősebbek lettek, de a gyakoriságuk nem akart ,,beállni". Voltak 15, de 5 perces szünetek is. Késő délután, hogy rásegítsünk a folyamatra lépcsőztünk egyet G.mal és elmentünk a környéken sétálni. Ekkor még azt gondoltam, hogy ez nem is olyan vészes, teljesen kezelhető. Még tudtam az agyammal koncentrálni, irányítani, arra gondolni, hogy a fájások közben kinyílok. 

A. délután 6kor jött át ismét. A fájások erőssége és gyakorisága nem volt elég. Elkezdtünk használni egy masszás olajkeveréket, hogy felerősítsük azokat. Itt már ízelítőt kaptam az erejükből, már nem mosolyogtam egy-egy fájás elmúlása után. Éjfélkor úgy döntöttünk, hogy akkor irány a kórház, már közel járunk. Kezdtem átlebegni egy másik állapotba, a fekvőrendőröket pedig azóta gyűlölöm. 

Már 20.át írtunk, hajnal volt, a kórház pedig ennek megfelelően eléggé üres, így megkaptuk a legjobb szülőszobát. Elvileg a kórház részéről is jelen kell lennie egy midwife-nak, de szerencsére nagyon együttműködő volt, nem sok vizet zavart. Így mi hárman, A. G. és én, berendezkedtünk, zenét indítottunk, félhomályt csináltunk, én pedig azonnal beültem a nagy kádba. Egy övszerű dolgot kaptam, ami egy monitoron jelezte a baba és az én szívhangomat, de ezen kívül nem volt semmi extra procedúra, amin át kellett volna esnem.  Már egy napja vajúdtam, még ha az eleje elő-vajúdás is volt, de kezdtem fáradni, a fájások pedig ,,kezelhetetlenek" voltak, többé már nem tudtam irányítani az agyammal, arra gondolni, hogy ez milyen jó és hasznos, mert csak túl akartam lenni rajta. Hajnali 3-4 körül kezdődött az a rész, aminek azt hittem soha nem lesz vége. Soha nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen fájdalom. Bevallom, hogy alábecsültem. Vagy túl optimista voltam. A. és G. nagyszerűek voltak, végig támogattak, biztattak, segítettek ahogy tudtak. A körülményeken is múlt, hogy sikerült teljesen természetesen, ahogy korábban elterveztem, szülnöm, mert én ekkor már egy császármetszésnek is örültem volna, csak legyen vége. Azt hittem nem bírom ki. Ezt mondtam is párszor, emlékszem. Az agyam már régen nem működött, teljesen az ösztöneim irányítottak, a fájásokat kiordítottam magamból. Jól esett. 

A kitolási szakasz hosszúságára már végképp nem emlékszem. Elvileg a kórház nem engedélyezi a vízben szülést, csak a vajúdást, de szerencsére a midwife rábólintott, így a kisnyuszi a vízben született fél8 után. Én emeltem ki és egészen elképesztő, szürreális élmény volt. Minden érzékszervem be volt szűkülve csak a medencére korlátozódva,  és ahogy kiemeltem Őt, tudatosult bennem, hogy tényleg egy bébi, egy élő ember, Ő volt bennem 9hónapig. Amint kaptunk egy törölközőt és már nem fázott elmosolyodott a karomban. Amíg engem megvizsgáltak G. vigyázott rá, majd rögtön mellre raktuk és evett, mint egy kisangyal. 

Kaptunk pluszköltség nélkül egy privát szobát, mert a kétágyasak mind foglaltak voltak. Teljesen elégedett vagyok a kórházzal, mindenki nagyon kedves és türelmes volt, bármi bajom, kínom volt, csak meg kellett nyomnom a gombot és jöttek, segítettek. A legextrémebb számomra az volt, amikor újra megmelegítették nekem a kihűlt ebédet, mindezt úgy, hogy nem én kértem. Kaptunk mindent, még digitális hőmérőt is, tényleg semmit nem kellett volna bevinni. Nem egy magánklinikáról beszélek, hanem egy egyetemi kórházról. Elvileg négy napot maradnak bent szülés után, de én másnap haza akartam jönni és senki nem akadékoskodott velem, megvizsgáltak engem és a nyuszit is, mindkettőnkkel minden rendben volt, így 21.én délután már itthon is voltunk. 

Emlékszem, amikor kiléptem a kórház ajtaján azt éreztem, hogy még az ég is más kék, és valami végképp megváltozott.