Summa summarum

Hogy mi volt nehéz?

Fizikailag a 30fok, amikor agyhalottként bolyongtam az utcákon, mert ha ki kellett mozdulnom, akkor 2perc alatt forrt fel az agyvizem és párolgott el minden energiám. Az orrdugulásos rész, ami ha jól emlékszem pár hétig tartott, kellemtlen volt. Most a végére, a harmincadik héten túl pedig már egyre inkább érzem a fizikai határaimat. Cipő és zoknifelvétel rulez. Fokozatosan lassultam le önmagamhoz képest. Vissza kellett venni a tempóból. 

A tiltások annyira nem viseltek meg. Elfogadtam, ez van, két alkalom dereng, amikor frusztrált, hogy nem ihatok alkoholt a többiekkel. Inkább az volt a nehéz az elején, hogy akkor most nekem mit lehet és mit nem. Ami a leginkább szívfájdalmam az a tiltólistás sajtok (camambert és kéksajtok) és a sushi. Egy finom sajttál és egy nagy pohár jó minőségű vörösbor gondolatától azért összefut a nyál a számban és megremeg a térdem. Egyébként teljesen kibírható, főleg ha nem kell diétázni és eheted azt, amit a szervezeted megkíván. Voltak időszakos rákattanások, mint 100%os gyümölcslevek, vajas-lekváros kenyér, pizza/tészta, vajaskenyér bármikor és most a végére elkezdtem húst is enni, mert érzem, hogy kell. Előtte is próbáltam magamat rávenni, mondván, hogy a babának kell, de nagyon nem esett jól, és amikor a nőgyógyász megerősített abban, hogy ha változatosan étkezek akkor akár vega is lehetek a terhesség alatt, akkor nem harcoltam tovább. És lám, jött magától az inger.

Lelkileg nehéz volt. Visszanézve most már látom. Egyrész taz elfogadás, másrészt az anyagi nehézségek, a bizonytalanság. G.mal is voltak csúnya vitáink, amiben már nem is tudom mennyi szerepet játszottak a hormonok. Mindkettőnknek fel kellett dolgoznia a megváltozott helyzetet, jövőt. Még akkor is, ha ő már régóta szeretett volna gyereket, és ha én a lelkem mélyén készen álltam. Az első időszak zaklatottságával teljesen ellentétben áll a második felének nyugodtsága. Valahogy minden letisztult, elrendeződött és nem emlékszem mikor voltam utóljára ilyen kiegyensúlyozott. 

Nyilvánvalóan nehézséget jelentett, hogy egy idegen országban vagyok, nincs kitől kérdeznem, nem ismerem a rendszert, tök sötétben tapogatózom. Nem könnyítettem meg a saját dolgomat azzal, hogy nem a kórházi rendszert választottam, hanem a midwife rendszert, amiről írok is majd egy bejegyzést. 

Hogy mi volt könnyű?

Hálás vagyok, hogy fizikailag ilyen szerencsés voltam/vagyok. Sokáig sportoltam, az elején még futás, majd itthon Rubint Réka, most a végén már csak yoga. Egyetlen terhes nadrágot vettem, a saját ruháim tökéletesen megfeleltek a célnak (na nem mindegyik és egyre kevesebb természetesen). Most már hordónak érzem magam, de azért ez az állapot elég sokáig váratott magára, illetve mások szerint még mindig jól tartom magam. Előlről, hátulról ok, de oldalról azért már megdöbbenek a pocak méretén. A mérleg sem fukarkodik a számokkal, szépen kúszik felfelé, de nem aggódok, majd visszamegy az.

Öröm volt az ürömben, hogy munkahely híján a második trimeszterben akkor aludhattam, amikor csak szükségét éreztem. Majd pont jókor jött az intenzív francia tanfolyam is. Sokat fejlődtem és lefoglalt 

A kezdetektől imádom érezni a pici mozgását. Meglepően korán éreztem (akkor még csak sejtettem, hogy ez ő) és nagyon érdekes, ahogy az idő előrehaladtával változik. A kezdeti pihekönnyű mozgásokat most már felváltotta az alien mozgás, amikor az egész hasam hullámzik, vagy kiáll belőlem a keze/lába, ki tudja :).
A hormonok játékát is vicces figyelni. Hiperérzékenység, bőgés minden egyes megható videónál, hirtelen fent és lent....elképesztő az emberi test.

Az utóbbi hónapokban pedig elárasztottak a szívek. Valahogy sorra jöttek szembe: a felhőben, pocsolyában, krumpli formájában a tányéromon vagy a műanyag pohár alján pára formájában.....figyeljétek a szíveket ti is! :)