KM Saga III.

A történet lassan a végéhez ér. Megkaptam a papírokat, amiket természetesen leellenőrizettem egy jogásszal.  Itt működik egy érdekvédő szervezet, akik - ha igénybe veszed a szolgáltatásaikat, és befizeted a 10euro körüli havi díjat - védenek a munkáltatóval szemben. Kikértem a véleményüket az esettel kapcsolatban is, és jogilag nem lehet belekötni abba, ahogy KM eljárt. A próbaidő alatt mindkét fél azonnali hatállyal kiléphet, megszakíthatja a szerződést. Tehát nem tudok ez ellen semmit tenni, mert joguk van hozzá. A morális oldala természetesen megkérdőjelezhető, de ezzel mire megyek. 

Egyébként megértettem, hogy mi lehet a háttérben. Az elején kerestem magamban a hibát, mert ugye azt kaptam vissza, hogy én milyen vagyok. Azonban egy idő után rájöttem, hogy szó sincs itt hibáról. A probléma abból adódott, hogy túlságosan önálló és proaktivvá váltam. Nem hittem el a főnökömnek kapásból, amikor azt mondta, hogy ,,Az ég zöld", hanem visszakérdeztem, esetleg kijavítottam. Alapból ilyen vagyok, és azt hittem, hogy itt ezt is várják el, mivel ez jött nekem le a különféle visszajelzéseikből. ,,Sajnos" én nem a címet, a pozíciót tisztelem, hanem alapból, mint másik embernek igyekszem megadni a tiszteletet mindenkinek. A főnökömet pedig egyre nehezebb volt tisztelni. Próbálkoztam én, de valószínű érezte, hogy nincs a szememben olyan hitele, mint azt ő szeretné csak azért, mert ő a manager. Mea culpa ?

Igyekszem minél inkább rövidre zárni és elvégezni a papírmunkát. Nem tagadomm, az elején dühös voltam. Szomorú, vagy kétségbeesett sohasem, mert nem éreztem jogosnak. Tudom, hogy én mindent megtettem, nem rajtam múlt. Nem a képességeimen, vagy a hozzáállásomon. A munkát szerettem, de a körítés, a környezet, a többiek hozzáállása az élethez, egymáshoz, mind-mind idegen volt. Nem illettem közéjük, talán csak énem egy piciny része. Mindezek miatt nem voltam szomorú. Mérges annál inkább, bosszút akartam állni az engem ért sérelem miatt. 

Közben próbáltam ezt az érzést elengedni, meglátni az én szerepemet a történetben, és tanulni az esetből, mert hiszem, hogy:

,, A legnagyobb bölcsesség: nem tartani érdemtelennek, ami velünk történik. Ha méltánytalanság ér, tudd, hogy valamiért kaptad. Nem azért, amiért adták - hanem egészen más, ismeretlen okból. Ha emberi szemmel nézed, méltánytalannak tartod. Ha isteni szemmel: fölfedezed az univerzális dráma igazságrendszerét, amelyben a méltó és méltatlan egészen más idősíkon működik, mint a te emberi fogalmaid szerint. Lehet, hogy ez az ember sorsom eszköze? Lehet, hogy ez az alantas helyzet próbatétel? Netán fizetség?"

Azt hiszem sikerült. Így legutóbb, amikor kijöttem a boltból, azt hiszem utoljára, akkor sikerült a volt-főnökömnek (B1) őszintén megköszönnöm a lehetőséget, és a leckét. A mosolyából ítélve ő teljesen másképp értette, mint én, de nem baj. Az már az ő élete, karmája, aminek szerencsére most már nincsen köze az enyémhez (legalábbis közvetlenül).