Tegnap hajnali egykor egy házibuliból próbáltunk hazajutni. Már két órája szakadt a hó, az utcákat 10cm-es hóréteg borította, a helyzetet pedig a szél nehezítette. Az utolsó villamos már elment, taxi-t nem lehetett keríteni, az autóval rendlekező barátunk pedig már nem vezethetett. G. mindneképpen haza akart menni, én sem akartam hajnali ötig maradni, így galog nekivágtunk a 7km-es távnak (ezt csak most ellenőriztem, a 12villamosmegálló akkor nem tűnt annyira hosszúnak). Én 10cm-es tűsarkú bokacsizmában, vékony leggings-ben, mert nem hóban sétáláshoz öltöztem. A villamosmegállóban összeszedtünk egy amerikai srácot, aki ugyanabba az irányban lakott, csak neki 4megállót kellett volna sétálnia, de egyedül lusta volt nekivágni. G. próbált taxit hívni, de nem működtek a vonalak, én kértem, hogy próbáljon megállítani egy autót, ahol van hely, hátha jelképes összegért elvinnének minket, de ő csak legyintett, hogy itt nem ilyen emberek laknak, blablabla.
Úgy 10perc után, egy piros lámpánál meguntam és odamentem egy random kiválasztott autóhoz. A sofőrnek igazából mondanom sem kellett semmit, azonnal kinyitotta az ajtókat. Nem jött volna eddig, de olyan jó fej volt, hogy elhozott minket egészen hazáig, miközben kiderült, hogy mennyire érdekes, értékes ember. Elbúcsúzva mondtam neki, hogy remélem tudja, hogy ő egy hős. Engem aznap este legalábbis megmentett egy jó nagy betegségtől.
G. a sok múltbeli tapasztalata miatt néha negatívan áll a helyzetekhez, emberekhez. Szerinte én csak szerencsés vagyok, azonban én hiszek abban, hogy ha pozitívan állsz a dolgokhoz, hiszel a jóban, akkor meg is fog veled történni. Ezt nem tudom kutatásokkal bizonyítani, csak a saját életemben tapasztalom. Mint például tegnap este is....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése