Én igazából minidg is szerettem iskolába járni. Nem nagyon emlékszem olyan alkalomra, amikor betegséget szinleltem volna, csak hogy elkerüljem a sulit. Persze volt időszak, amikor nem akarodzott menni, de odáig soha nem jutottam. Nem meglepő, hogy jól éreztem magam, hiszen mindg az ,,élvonalba", a jó tanuló gyerekek közé tartoztam. akiket dicsérnek, akikkel példálóznak. Sikerrel is vettem az akadályokat, még a jónevű főiskolán is szép ösztöndíjat kaptam a havi átlagaim után. Soha nem gondoltam úgy, hogy magolnék, hiszen nem bebifláztam a számomra értehetelne dolgokat, hanem memorizáltam és értettem.
Főiskola után kialakult bennem egy még bizonytalan érzés, hogy köszönöm, nekem elég volt, nekem nem kell több papír, majd akkor tanulok tovább, ha úgy érzem, hogy valóban érdemes, nem pedig azért, hogy begyűjtsek egy újabb oklevelet. Majd szép lassan megfogalmazódott a véleményem a magyar oktatási rendszerről. Körülnéztem, és azt láttam, hogy az én okos, jól teljesítő barátnőim mindegyike ,,szenved" a megfelelési kényszertől. Ki ilyen, ki olyan mértékben, de mindenkiben benne van. Hogy mindenki hamar kapott állást, halad előre a munkaerőpiacon, de senki sem elégedett, vagy boldog azzal, amit heti 40órában csinál. Hiába gondolkozok, de senki nem jut eszembe, akinek a munkája valóban hozzá tenne az életéhez, többé válna általa. Itt pedig nem az anyagiakra és a materiális előnyökre gondolok. Igazából mindenki csinálja tovább azt amit eddig, csak most nem az iskolapadban, hanem esetleg íróasztal mögött: próbál megfelelni, 120%-ot nyújtani és elhitetni magával, hogy ez megéri. Hoppp, eszembe jutott egy barátnőm, aki kivétel. De Ő valóban kivétel, talán ezért is áll olyan közel hozzám :)
A napokban elolvastam Vekerdy Érzelmi biztonság c. könyvét. Nem először találkoztam ezzel a véleménnyel, amit ő képvisel, és amivel én is száz százalékig egyetértek. Hiszen rólem is szól. Felismerem saját múltam benne.
Anyukám mesélte, hogy valahol első, második osztály környékén, az addig érdeklődőd és mindent tudni akaró lányából hirtelen valami elveszett. Amíg az óvodában bejárkáltam a logopédushoz, kikövetelve, hogy foglalkozzanak velem is, így megtanultam olvasni, és nyaggattam anyáékat, hogy tanítsanak meg számolni, összeadni, kivonni, addig az iskolában ez megváltozott. Ahol adva lett volna a sok lehetőség, ahol tanulhattam volna, ott már nem érdekelt. Eltűnt a tudásvágy. Az érdeklődés. Mert ezt teszi a magyar oktatási rendszer a gyerekekkel. Megöli az őszinte, zsigeri érdeklődést. Ha a gyerek alkalmazkodó, mint én is voltam/vagyok, akkor jól fog teljesíteni, mert meg akar felelni a környezetének, az ,,okos" felnőtteknek. Ha kevésbé az, ha rebellis, akkor megkezdődik az ördögi kör, ahol minden és mindenki azt bizonyítja számára, hogy ő nem elég jó, hogy értéktelen. Amit szegény előbb-utóbb el is hisz.
Emlékszem, az első fekete pontomat jól eldugtam az ágynemű tartóba, talán soha nem vallottam be....másodikban az első kettes osztályzatomnál - máig emlékszem, szorzótábla, talán nyolcas - bőgtem az osztályteremben, mint egy szamár. Hogy ezek mekkora traumákat okoztak anno az is mutatja, hogy a mai napig emlékszem rájuk.
Rengeteget tudnék még írni erről, talán fogok is még, ami biztos: a magyar oktatási rendszer egy nagy kaka.
Bár tény és való, hogy vannak hibái a magyar oktatási rendszernek, amin sokszor próbáltak már javítani, több-kevesebb sikerrel, de ennek ellenére mégsem kellene szerintem ilyen kategorikusan kijelenteni, hogy "a magyar oktatási rendszer egy nagy kaka". Ha valóban az lenne, nem keresnék külföldön a magyar diplomás orvosokat, informatikusokat, mérnököket stb. Ha annyira semmit nem érne a magyar oktatási rendszer, akkor nem lennének olyanok, akik itthon akarnának tanulni, itthon akarnák a 2., 3. diplomájukat is megszerezni...
VálaszTörlésTovábbá nem gondolom, hogy csak a magyar oktatási rendszer hibája például az, hogy egy gyereknek ilyen traumát okoz egy rossz jegy az iskolában. Nyilván emögött a szülői nevelésnek és elvárásoknak is ott kell lennie, valamint az egyén személyiségének, azaz hogy mit mekkora kudarcként él meg valaki... Továbbá azt sem csak a magyar oktatási rendszer számlájára írnám, hogy egy diploma vagy bármilyen végzettség után bizonyos emberek elégedetlenek az életükkel és nem tetszik a munkájuk, mindig mást akarnának csinálni.
Alapvetően ha jól belegondolok az én közvetlen környezetemben mindenki szereti azt, amivel jelenleg foglalkozik, amit nap mint nap csinál és nem bánta meg a korábbi iskolaválasztását sem. Persze ezen emberek nem az ún "No name" főiskolákra/egyetemekre jártak és nem is elveszett emberek, akik az első kudarc után feladnák és siránkoznának. Persze mindenkinek vannak rosszabb napjai, olyan dolgok, amiket szívesen nélkülözne a munkahelyén, de attól még azt, amit csinál szereti. Az pedig, hogy 80%-on vagy 120%-on akar valaki teljesíteni úgy gondolom az egyén beállítottsága és elvárása önmagával szemben. Nyilván vannak élethelyzetek, amikor a munka miatt valamiről le kell mondanunk vagy változtatnunk kell az életünkön hosszabb-rövidebb időre, de azt nem fogom soha senkinek elhinni, hogy ez csak Magyarországon van így, és külföldön mindenkinek fenékig tejfel az élete...
Összességében tehát én nem gondolom, hogy ennyire le kellene írni a magyar oktatást. Én mindenesetre örülök, hogy nem egy külföldi egyetemen szereztem diplomát, hanem egy elismert, neves magyar egyetemen. Egyáltalán nem bántam meg a választásom, és bár biztosan a szerencsének is köszönhető, meg a szülői neveltetésemnek meg nagyon sok más mindennek az, hogy milyen területen helyezkedtem el, de így 5 év után sem tudnék más területet mondani, ahol szívesebben dolgoznék. Tehát nem gondolom, hogy Magyarországon nincsenek boldog és/vagy elégedett emberek, nem gondolom, hogy itt élni olyan rossz lenne. Bár sokszor nem könnyű, de azt hiszem máshol más miatt lenne (talán) még nehezebb... :)
Nem is tudom, hogy vitatkozzunk-e erről vagy sem annyira más a világnézetünk...
VálaszTörlésAnnak is több oka van, hogy miért keresik a diplomás embereket külföldön, vagy hogy miért akarja valaki otthon megszerezni a 2., 3. papírját és miért utasítja el a külföldi képzést, és mindezek is ugyanúgy függnek az illető családi hátterétől, személyiségétől, stb, stb...
Az én fő problémám a magyar oktatással az, hogy nem veszik figyelembe a gyerekek sokszínűségét, egyenkatonákat akarnak nevelni, olyan tudással akarják megtölteni a gyerek fejét, amit úgyis elfelejt és amúgy sem jó semmire , míg az életben valóban fontos dolokkal nem foglalkozik (elsősegély nyújtás, alapvető pénzügyi ismeretek, önmagunk megismerése csak hirtelen néhány ami eszembe jut). És persze most én is általánosítok, az élet pedig nem fekete-fehér, sem az én, sem a te érveid nem lesznek 100%-ban igazak.
Én annak örülök, ha te úgy érzed megtaláltad az utadat és elégedett vagy azzal amit csinálsz, érezd magad szerencsésnek ;)
Az pedig, hogy külföld vagy Magyarország, hogy hol milyen ez élet, hol mennyire elégedettek, hol milyen problémák vannak, már egy másik kérdés, illetve bejegyzés...talán pont a következő.
Nem vitatkozni akartam, természetesen, csak rávilágítani, hogy van, aki más szemszögből nézi mindezt, és nem éreztem teljesen jogosnak a leírtakat!:)
VálaszTörlésIlletve azt hiszem ebből is jól látszik, hogy mindennek két oldala van:)
És legalább meg van akkor egy új bejegyzés témája...:)